Idősebb nője van George Clooney-nak

Vágólapra másolva!
George Clooney amerikai színész eddig híres volt arról, hogy csinos, fiatal hölgyekkel randevúzgat, most azonban egy nála hét évvel idősebb, kétgyerekes színésznővel, Ellen Barkinnel jött össze.
Vágólapra másolva!

George Clooney amerikai filmszínészt, "Hollywood örök agglegényét" teljesen meghódította egy 52 éves színésznő, Ellen Barkin, akivel legújabb filmje forgatásán találkozott. "George-ot teljesen megbabonázta Ellen, és egyáltalán nem érdekli az a hét éves korkülönbség, ami közöttük van" - mondta a színész egyik barátja a Mirror magazinnak. - "Nagyszerűen kiegészítik egymást, és szinte érezni lehet kettejük között azt a bizonyos érzéki vibrálást."

A pár az Ocean's 13 című film forgatásán találkozott, és bennfentesek szerint akkor alakult ki közöttük a szerelem, amikor a 45 éves Clooney felajánlotta segítségét Barkinnak, aki néhány hónappal ezelőtt vált el a második férjétől. "Ellen George vállán sírta ki magát a válása után. Ha George nincs, biztosan sokkal rosszabbul viseli, mert villámcsapásként érte, hogy elhagyta a férje" - árulta el a Mirrornak egy magát megnevezni nem kívánó forrás. - "Azóta is együtt vannak, és láthatóan megőrülnek egymásért."

A legújabb pletykák szerint George Clooney jó barátja, Brad Pitt már be is mutatta Barkint barátnőjének, Angelina Jolie Oscar-díjas színésznőnek. A Trója című film főszereplője abban reménykedik, hogy a két színésznő megkedveli egymást, és így "összejárhat" a két pár.

Ellen Barkin idén januárban vált el a férjétől, egy kozmetikai cég milliárdos tulajdonosától, mindössze 26 nap alatt. "Ellen egy nap arra tért haza, hogy a válási papírok várják az asztalon, a férje sehol, és két biztonsági őr üldögél a nappaliban. Ők egészen addig maradtak, amíg Ellen össze nem szedte a holmiját. A férjét azóta se nagyon látta, és egyszerűen nem tudja mire vélni ezt a bánásmódot hat évnyi házasság után" - mondta a színésznő egyik ismerőse.

A színésznő korábban Gabriel Byrne ír színész felesége volt, házasságukból két gyerek született.