Vannak egyszerű dolgok

Ha két fiatal egymásra talál, az első, lelkes randik után lehetséges, hogy hamar elmúlik a rajongás, az újdonság varázsa. Alaposan át kell gondolni, ki az, akiért megéri küzdeni, és ki az, akit inkább el kell engedni. Olvasónk levelére válaszol a Facér Csajszi.

Kedves Facér Csajszi!

Egyetemista srác vagyok, és már nagyon régóta kerestem egy kedves lányt, aki elfogad és megszeret. Körülbelül négy hónapja rá is találtam. Bár már régebbről ismertük egymást, csak később kezdett el érdekelni, és néhány beszélgetés után - mivel reméltem, én sem vagyok közömbös számára - randira hívtam. Eljött.

A randi alatt volt ugyan néhány "baki", amit elkövettem, mégis összejöttünk a nap végére. Olyan könnyed, olyan természetes volt minden, mint amilyennek lennie kell, és éreztem, mindez nem lehet véletlen, mintha így lett volna megírva. Ez a lány különben nagyon félénk, tartózkodó volt mindenki mással, de velem nem, és ennek nagyon örültem. Vallásosan nevelték a szülei - azt hiszem, túlságosan is -, így számomra az eddigi legnagyobb kihívást jelentette. Nagyon érzékeny személyiség, kapcsolatunk alatt, sokszor semmiségeken megbántódott, ha volt feszültség köztünk, azt hamar megoldottuk. Akkor még azt hittem, minden rendben lesz. Ám ezek a vélt, néha valós sérelmek felgyülemlettek benne. A szülei sem helyeselték a kapcsolatunkat, szerintük erkölcstelenség, pedig gyöngéd csókokon és simogatáson kívül más nem történt. Persze én akartam, de ő még bizonytalan volt. Folyton próbálkoztam, de rájöttem, jobb, ha időt adok még neki és nem erőltetem az együttlétet.

Az egyetemi vizsgaidőszak végén kénytelen voltam hazajönni (ugyanis egy másik városban lakom), és amikor lehetett, hetente egyszer néhány órára találkozunk. E-mailen mindig tartottuk a kapcsolatot, és reméltem, amikor újra elkezdődik az egyetem, tovább folytathatjuk a kapcsolatunkat. Nagyjából egy hónapig nem is láttam, de több levelet is írtam neki naponta. A távolság azonban aláásta a kapcsolatunkat, és biztos vagyok benne, hogy a szülei és "jóakarói" is intenzív aknamunkát végeztek.

Egy levélben megírta, szeretne beszélni velem, olyan dolgokról, amelyek mindkettőnket érintenek. Sejtelmem sem volt, hogy mit akarhat. Aztán egy levélben közölte, nem szeret, sokszor megbántottam, nem figyeltem rá, és ezért szakít velem, no meg persze a szokásos "igaz, aranyos vagy, jót lehet beszélgetni veled, és legyünk barátok" szöveg is ott volt. Közel négy hónapig tartott a kapcsolatunk, és nagyon szerettem, és még mindig szeretem, de ez az érthetetlen viselkedés engem is elbizonytalanít. Azt írta, nincs rá esély, hogy újra együtt legyünk.

Szerintem nem követtem el olyan nagy bűnt, hogy így elhagyjon, de ha tényleg nem szeret, akkor nincs mit tenni. Vagy nincs igazam, talán harcolnom kellene érte? (Tapasztalatom szerint a szakítás az, ami, és általában nincs remény a folytatásra.)

Azt gondolom, eléggé általános, mindennapi történet az enyém. Persze nekem kell eldöntenem, mit teszek, de ő olyan lány, akiért megérné küzdeni.
Mit tegyek, hogy visszakapjam?

Üdv:

Róbert

Kedves Róbert!

Először is ne kezdd azzal, hogy általános vagy mindennapi a történeted, lehet, hogy sok másik emberrel megtörténik, de azért a tiéd ez a történet!

Tudod, a Bridget Jones-történeteken és a Pop, Csajok stb.-féle könyveken is azért derülünk olyan remekül, mert minden percben úgy érezzük, hogy épp nekünk szól, mivel emberek vagyunk, érzéseink vannak, és minden korosztálynak megvannak a sajátos eseményei, csak az egyik Londonban történik, a másik meg épp Gyulán.

A te korosztályodban elég gyakori, hogy egy fiú és egy lány találkozik, hirtelen óriási a szikra, nagyon lelkesek, és úgy érzik, a másik nélkül már levegőt sem érdemes venni; de azért nem ritka, hogy ezek a tomboló érzések elsimulnak, és egyszer csak azt látjuk, mégsem ő az, és egyik napról a másikra már a többiek felé forgatjuk a fejünket.

A történeted alapján az alábbi gondolat jutottak eszembe:
Az első randi annyira izgalmas szokott lenni, hogy általában mindkét fél magával van elfoglalva, hogy nehogy bakizzon, ezért valószínűleg őt is ez kötötte le leginkább.

Mindenki hozza a családjából a neveltetést, így ő hozta a vallásos nevelést, de azért ne feledd, hogy egy veled korabeli lánynak már van saját véleménye is, és el tudja dönteni, mi a helyes és mi az, amit ő követni tud és mi az, amit szeretne. A vallásos nevelés nem tiltja a szerelmet! Ha pedig emiatt már most, az első pár hónapban akadályok vannak, és ez neki gondot okoz, idővel ez még komolyabb problémákat hozhat elő.

Bevallom, nagyon figyelmesen végigolvastam többször is a leveledet és kerestem olyan hirtelen fordulatot, amely miatt szakított veled a lány, de igazából nem látok konkrétumokat. Az az érzésem, annyira mégsem találtatok egymásra...

Remélem, az őszinte válaszra vágytál, és nem azt szeretted volna olvasni, ami neked a kedvezőbb.

Érdemes lenne feltenned kérdéseket magadnak: konkrétan miért szeretnél küzdeni érte? Ha erre nem tudsz válaszolni, akkor talán jobb lenne, ha nem is próbálkoznál. Vannak dolgok, amelyeket nem érdemes erőltetni. Az ember hajlamos nagyon megbonyolítani a dolgokat. Lehet, hogy ennyire egyszerű ez a történet.

Nagyon fiatal vagy még, nézz körül, adj esélyt magadnak és másnak, hogy egymásra találjatok!

Drukkolok!

A Facér Csajszi