Tonhal saltinbocca

Vágólapra másolva!
A saltinbocca hagyományos olasz étel, általában borjúhúsból készítik, sajttal, paradicsommal és fűszerekkel. Szakácsunk, Kaldeneker Gxörgy most egy igazán különleges variációt mutat be, ahol a főszerepet a tonhal és a lazac játssza.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 db, egy centi vastag tonhalszelet, 4 szelet füstölt lazac, 1 evőkanál fekete olívabogyó-krém, 8 levél friss zsálya, darált bors, 4 evőkanál olívaolaj

A salátához:
2 db paradicsom, fél kígyó uborka, 1 teáskanál dijoni mustár, 3 evőkanál olívaolaj, 1 csokor zöldpetrezselyem, 2 szál újhagyma, fél citrom leve, só, darált bors

Elkészítése:
A tonhalszeleteket tegyük egy deszkára, borítsuk be frissentartó fóliával, majd enyhén klopfoljuk meg. Daráljunk a szeletekre borsot, kenjük meg jól a fekete olívabogyó krémmel, majd tegyünk minden szeletre füstölt lazacot. A lazacra helyezzünk két-két levél zsályát, hajtsuk össze, majd fogvájóval tűzzük meg.

Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a töltött tonhalat, és mindkét oldalát süssük egy-egy percig. Vigyázzunk, ne süssük túl: a tonhal akkor a legfinomabb, ha csak félig sül át, de a közepe még rózsaszín marad.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


A tonhal mellé kínáljuk a salátát! Vágjuk apró kockákra a paradicsomot és az uborkát, tegyük egy tálba. Adjunk hozzá mustárt, durvára összevágott petrezselyem zöldet és újhagymát. Ízesítsük darált borssal, citromlével és sóval, majd csorgassuk rá az olívaolajat is. Keverjük jól össze és ezzel tálaljuk a megsütött tonhalat.

A salátához használhatunk friss fűszerleveleket is: tehetünk bele bazsalikomot, citromfüvet, oregánót, kaprot, citromos kakukkfüvet, vagy akár mentát is.

A halat kerti grillsütőn is elkészíthetjük.