Fűszeres mozarella golyók

Vágólapra másolva!
Aki unja már a mozarellát paradicsommal, ám imádja ezt a típusú sajtot, az örülni fog szakácsunk mai receptjének.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók négy személyre: 2 db kisebb méretű sárgadinnye, 2 csomag mozarella golyó, 1-1 ág friss rozmaring, oregánó, bazsalikom, snidling, darált feketebors, 4 evőkanál olívaolaj, fél citrom leve.

A mozarella golyókat tegyük egy szűrőedénybe, várjunk vele, míg a savó jól lecsepeg, majd tegyük egy tálba. Aprítsuk össze a megmosott fűszerek leveleit, majd szórjuk rá a sajtra. Daráljunk rá borsot, csorgassunk meg olívaolajjal és citromlével. Ezután forgassuk az egészet össze, és tegyük pár órára a hűtőbe.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

A dinnyéket vágjuk kétfelé, szedjük ki a magját, majd cikkezzük fel úgy, hogy egyben a héját is levágjuk. Daraboljuk három részre. Rendezzük el egy nagy tányérokon, tetejére tegyünk a fűszeres sajtgolyókból, csorgassuk meg az egészet olívaolajjal, daráljunk rá borsot, és a tányérokat friss fűszerágakkal dekoráljuk.