Brad Pitt lomtalanít

Vágólapra másolva!
Közös gyermekük megszületése után Angelina Jolie arra utasította kedvesét, Brad Pittet, hogy szabaduljon meg minden olyan emléktől, ami volt feleségéhez, Jennifer Anistonhoz, a Jóbarátok című sorozat főszereplőjéhez köti.
Vágólapra másolva!

Igazi házisárkány üzemmódba kapcsolt Angelina Jolie, aki arra utasította kedvesét, Brad Pittet, hogy szabaduljon meg minden olyan tárgytól, amely volt feleségére emlékezteti. A Tomb Raider filmek főszereplője megelégelte azt a sok bútort, képet és emléktárgyat, amelyet Brad Pitt még Jenniferrel közös életéből hozott magával, és mivel már közös lányuk, Shiloh Nouvel is megszületett, a színésznő elérkezettnek látta az időt arra, hogy nagy lomtalanításra parancsolja kedvesét.

"Angelina már Braddel közös családban gondolkodik, amibe sehogy sem fér bele Jennifer Aniston ízlése. Minden olyan bútor, kép és kis tárgy, ami régi életéhez köti Bradet, mehet a kukába, még a színész kedvenc karosszéke sem maradhat a malibui házban. Brad persze nem viseli könnyen ezt a terrort, de Angelina kemény kézzel látott hozzá új családja imázsának felépítéséhez" - nyilatkozta egy, a párhoz közel álló forrás a Daily Mirror magazinnak.

A színésznő nem akar vitát ezekben a kérdésekben, és közös kislányuk öltözködését illetően sem lehet vele szót érteni. Nemrég Brad szülei egy rózsaszín babaruhát küldtek unokájuknak, de a színésznő azonnal megszabadult a kissé giccses darabtól. "Határozott elképzelései vannak a lánya öltözködését illetően" - tette hozzá az ismerős. "Nem bírja a fodros, rózsaszín ruhácskákat, nem szeretné, ha a kislánya olyan lenne, mint egy porcelánbaba. Ebből rendszeresen vita van Brad szüleivel, de Angelina rendszerint erősebbnek bizonyul."

Jolie-ék egyébként máris azon törik a fejüket, hogyan gyarapíthatnák még tovább a családjukat. Alig néhány héttel azután, hogy Shiloh Nouvel megszületett, Angelina és Brad azt tervezik, hogy egy újabb kisfiút fogadnak örökbe. "Mindenképpen idősebb gyereket szeretnének örökbe fogadni, hiszen azoknak ugyanúgy szükségük van a családra, mint a kisbabáknak. Azzal pedig, hogy inkább fiút választanának, kiegyenlítik az erőviszonyokat a családban, hiszen azzal két fiuk és két lányuk lenne" - nyilatkozta Pitték egyik barátja a US Weeklynek.