Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már az Oroszlán jegyében jár, szemben áll a Vénusszal és a Szaturnusszal. Legyünk óvatosak, kerüljük el az érzelmi kockázatokat: nem leszünk attól boldogabbak, ha gondolkodás nélkül beleugrunk bizonyos helyzetekbe.
Vágólapra másolva!

A Hold ma az Oroszlánban jár. Lelkesedésünk, tettre készségünk az egekben szárnyal, azt érezhetjük, senki sem tud minket megállítani. Ez a nagyon pozitív hozzáállás másokat is magával ragad, nagyszerűen tudunk együttműködni a többi emberrel. Legszívesebben folyamatosan a figyelem középpontjában lennénk, minden eszközt megragadunk arra, hogy lenyűgözzünk másokat. Van, akinek be nem áll a szája, van, aki inkább háromszorosan túlteljesít a munkahelyén, csak hogy egy kicsit megdicsérje a főnöke. A magánéletünkben, családi körben is a szokásosnál jobban vágyunk az odafigyelésre, a szeretetre, a megbecsülésre. Az Oroszlán jellegű napokon hatalmas bennünk az ajándékozási, adakozási kedv, hiszen ezt is egy eszköznek tekintjük arra, hogy egy kicsit sütkérezhessünk a reflektorfényben. Vigyázzunk azonban, hogy ne vigyük ezt túlzásba, hiszen az pont az ellenkező hatást váltja ki: feszélyezett, visszafogott hangulat alakulhat ki attól, ha rázúdítjuk másokra a szeretetüket és odafigyelésünket.

A Hold ma szemben áll a Vénusszal és a Szaturnusszal. Legyünk minél óvatosabbak, kerüljük el az érzelmi kockázatvállalást. Ma talán túlzottan is spirituálisak lehetünk, rózsaszín ködbe burkolózva látjuk a világot, ez pedig megakadályoz minekt abban, hogy objektíven tudjuk szemlélni a történéseket.

Éppen ezért lehet, hogy olyan helyzetekbe is beleugrunk, amellyel túlságosan sokat kockáztatunk, mert csak pillanatnyi boldogságot ígér. Elégedetlenek lehetünk az egész életünkkel, még akkor is, ha egyébként - más napokon - mindent rendben lévőnek érzünk. Belső nyugtalanság és türelmetlenség feszíti a lelkünket. Érzelmeink is ingadozóak lehetnek, nagyon nehéz minket felvidítani. Szerencsére ez a borús hangulat nemsokára elmúlik. Vigyázzunk azonban a szokásosnál jobban az egészségünkre, mert ma könnyen megfázhatunk és gyöngének érezhetjük magunkat.