Eminem válása teljes titokban folytatódik

Vágólapra másolva!
Tovább folytatódik Eminem második válópere. A tárgyalásokról azonban kitiltották a sajtót, és a rapper nemcsak az újságírókkal, de a feleségével sem hajlandó beszélni.
Vágólapra másolva!

Külön érkezett tegnap a bíróságra a rapper Eminem, és felesége, Kimberley, akik jelenleg második, egyre nehezebbnek tűnő válásukat próbálják intézni. Szemtanúk jelentése szerint a szókimondó zenész neje rendőri kísérettel ment a tárgyalásra, amelyen Eminem nem is volt jelen. A felek kérésére a sajtót teljesen kizárták, és Kimberley ügyvédje, Michael J. Smith sem volt hajlandó nyilatkozni a megbeszélés után.

A bíróság előtt várakozó újságírók csak annyit tudtak kideríteni, hogy a zenész korábban több órán keresztül tárgyalt azzal a bíróval, aki dönt majd a válásról és a gyermekelhelyezésről. A zenész legújabb lemezén lányának - a 10 éves Hailie Jade Scottnak - is írt egy dalt, hogy ezzel segítse átvészelni a nehéz napokat. A When I'm Gone (Amikor elmegyek) című balladában azt ígéri, hogy mindent helyrehoz, és kislány visszakapja a családját. A jelek szerint az év elején tett slágerlistás ígéret mégsem válik valóra.

Az eredetileg Marshall Bruce Mathers néven anyakönyvezett zenész és felesége másodszor már válnak el. A 33 éves rapper 1999 és 2001 között egyszer már élt házasságban Kimberley-vel, második frigyük csak 82 napig tartott, idén április 5-én adták be újra a válókeresetet. A jelenlegi bírósági döntés szerint a meghallgatások augusztus végéig tartanak, és legkésőbb szeptember 19-én véget ér a válás, ahol arra is fény derül majd, hogy a közös, boldog család illúzióját másodszor is elvesztő Hailie Jade Scott kinél marad majd a jövőben.