Diaz és Timberlake szakítottak

Vágólapra másolva!
Véget ért Cameron Diaz, amerikai színésznő, és a zenész Justin Timberlake három éve tartó kapcsolata. A két sztár hallgat, de a pletykák szerint a nagy korkülönbség a szakítás oka.
Vágólapra másolva!

Véget ért Cameron Diaz, a Charlie angyalaiban főszerepet játszó színésznő, és Justin Timberlake, a N'Sync énekesének három éve tartó románca. Bár a hírt még nem erősítették meg hivatalosan, és a két híresség is mélyen hallgat, bennfentesek szerint a szakítás oka a kettőjük között lévő kilenc év korkülönbség lehet, és az, hogy Diaz mindenáron feleségül szeretett volna menni a zenészhez.

"Justin hamarosan világ körüli turnéra indul, és szeretne szabad lenni. Még csak huszonöt éves, szeretné még egy kicsit kiélni magát. Cameron viszont már 33 múlt, és szeretne végre megállapodni, családot alapítani, még akkor is, ha ezt nem vallja be" - mondta egy, a párhoz közel álló forrás, majd hozzátette: "Szép pár voltak, de teljesen mások voltak a céljaik. Mindenki tudta, hogy szakítás lesz a vége, de senki nem vallotta be."

Állítólag az is közrejátszott abban, hogy elváltak a pár útjai, hogy Diaz folyamatosan féltékenykedett, és szinte "rátapadt" Timberlake-re. "Legutóbb Justin Las Vegasban töltött néhány napot a barátaival" - mondta a magát megnevezni nem kívánó forrás egy hollywoodi magazinnak - "Cameron pedig egyszerűen nem hagyta békén. Folyamatosan hívogatta, és amikor Justin megpróbálta leállítani, akkor egyszerűen utána ment Las Vegasba. Valószínűleg ez volt az utolsó csepp Justin számára. "

A pár azóta külön van, és mindketten próbálják kiheverni ezt a nehéz időszakot. Cameron Diaz a Bahamákon töltötte az elmúlt napokat a barátnőivel - többek között Drew Barrymoore színésznővel, akivel több filmben is együtt játszott -, míg Justin Timberlake az új lemeze utómunkálatain dolgozik, és szemfüles újságírók szerint már talált is magának valakit, akivel vigasztalódhat: többször is látták együtt Lauren Popeil-jel, egy gazdag üzletember lányával, akivel - legalábbis a szemtanúk szerint - máris igen közeli kapcsolatba kerültek.