Daryl Hannah-t letartóztatták

Vágólapra másolva!
A Kill Bill félszemű rosszlánya, Daryl Hannah amerikai színésznő tegnap több környezetvédővel együtt próbálta megmenteni Los Angeles egyik közösségi farmját. Az akció végén bilincsben vitték el a rendőrök a helyszínről.
Vágólapra másolva!

Los Angeles rendőrsége kénytelen volt erővel feloszlatni környezetvédő aktivisták tömegét a város egyik lebontásra ítélt, nyilvános kertjéből. A tüntetők között volt a Kill Bill című film egyik főszereplője, Daryl Hannah, az énekes, Joan Baez, illetve a countryzenész, Willie Nelson is. A nagy felfordulás oka az volt, hogy a kertet - ahol közel 350 városi farmer termesztett zöldségeket és virágokat - a város vezetősége be akarja záratni, és helyén ipartelepet és raktárakat kíván építeni. Daryl, aki évek óta aktívan segíti a helyi környezetvédők munkáját, személyesen vett részt a farm megmentéséért indított akcióban. A színésznő felmászott egy hatalmas diófára több más tüntetővel együtt, míg mások odaláncolták magukat a fához. Végül a tűzoltóknak kellett közbelépni, és kiszabadítani, illetve a fáról leszedni a meglehetősen vehemens tiltakozókat.

A rendőrök ezután mindenkit őrizetbe vettek a helyszínen, arra hivatkozva, hogy a tüntetők megtagadták a hivatalos parancsot, és akadályozták a bontási munkálatokat. Hannah bilincsben távozott a tüntetésről, arról egyelőre nincs hír, hogy az éjszakát a helyi őrsön kellett-e töltenie. A színésznő még akkor is büszkén hangoztatta, hogy mindent megtesz a farm megmentéséért, és továbbra is kész polgári engedetlenségre ebben az ügyben, amikor elszállították a helyszínről. Már három hete vezeti a tüntetéseket, és nyilatkozataiban is igyekszik felhívni a figyelmet az ügy fontosságára: "Ez a legnagyobb nyilvános farm az országban. A városnak egyetlen centjébe sem kerül a fenntartása, hiszen a gazdák viselik gondját ennek a nagy kertnek. Mindenképpen szeretnénk megmenteni a farmot, és nem akarjuk, hogy valami lélektelen ipartelep épüljön a helyére."

Nem csak a Csobbanás című filmmel híressé vált színésznő igyekszik mindent megtenni az ügy érdekében, már több híresség is jelezte, hogy tiltakozó akcióba kezd Los Angeles legnagyobb kertjének védelmében. Olyan nagynevű színészek is támogatásukról biztosították az akciót, mint Martin Sheen és a Halálos fegyver filmekből ismert, Danny Glover.