Tobey Maguire apa lesz

Vágólapra másolva!
Tobey Maguire amerikai színész és menyasszonya, Jennifer Meyer az első gyermeküket várják. A hírt még nem erősítették meg hivatalosan, de a hamarosan összeházasodó pár korábban azt nyilatkozta: minél hamarabb szeretne családot alapítani.
Vágólapra másolva!

A Pókember-filmek 30 éves főszereplője, Tobey Maguire és 29 éves menyasszonya gyermeket várnak. A hamarosan házasodni készülő jegyespár egyelőre még nem nyilatkozott, de a Sun magazin szerint már egészen biztos, hogy Jennifer Meyer, a Universal Studios elnökének a lánya bizony Tobey Maguire gyermekével várandós. A színészt egyelőre nem tudták elérni az ügyben, mivel éppen New Yorkban dolgozik a Pókember harmadik részének forgatásán, de egy közeli forrás elkottyantotta a nagy hírt: "Jennifer bizony terhes. Ez még mindkettejük számára új helyzet, és egyelőre nem akarnak nyilvánosan beszélni a dologról, de nagyon boldogok, hogy családot alapíthatnak. Hamarosan úgyis kiderül minden, ha máskor nem, az esküvőn egészen biztosan beszámolnak majd közös örömükről."

Jennifer Meyer és Tobey Maguire 2003-ban ismerkedett meg egymással. Idén májusban jegyezte el ékszertervező kedvesét a fiatal színész, és a nyár végére tervezték az esküvőt, de most kérdésessé vált az időpont, hiszen Jennifer mindenképpen szeretne beleférni az esküvői ruhájába, ehhez pedig lehet, hogy meg kell várni a baba megszületését. A 29 éves Meyer addig sem tétlenkedik, hiszen jelenleg egy nagyobb kollekción dolgozik, amit Jennifer Aniston rendelt meg tőle. A Jóbarátok című sorozat egyik főszereplője saját bevallása szerint "bolondul" Meyer munkáiért, legújabb filmjének - amelyben kedvesével, a színész Vince Vaughn-nal szerepel - bemutatóján is Jennifer Meyer által tervezett nyakláncot szeretné viselni.