Keanu Reeves újra házasodna

Vágólapra másolva!
Elege van a sajnálatból és a magányból a Mátrix főszereplőjének, aki egy interjúan elmondta: készen áll egy új életre. Keanu Reeves újra a szerelmet keresi, és családot is alapítana.
Vágólapra másolva!

Amikor 2001-ben, egy autóbalesetben elhunyt Keanu Reeves felesége és kislánya, a színész úgy érezte, hogy soha többé nem lesz képes újra valakivel együtt élni. Öt év magány után azonban megváltozott a helyzet: a Mátrix sztárja bevallotta, hogy mostanában egyre többet gondol a házasságra és a családalapításra.

"Jennifer elvesztése után azt hittem, hogy mindennek vége" - nyilatkozta egy interjúban. - "De az élet ment tovább, és úgy érzem, nekem is jogom van a boldogsághoz. Amikor a szeretteid elhagynak, akkor nagyon egyedül érzed magad. Része voltam az életüknek, és ők is az enyémnek. Sokszor elgondolkozom azon, hogy ha nem történik ez a baleset, akkor vajon hogy alakul az életünk, mi lett volna velünk. Hiányoznak azok a dolgok, amelyek soha nem történtek meg. Ez nem igazságos."

A színész, aki éppen a Scanner Darkly című filmjének bemutatójára készül, elárulta, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban érzi úgy, sikerült túllépnie a legnehezebb időszakon.

"Még most is nagyon hiányzik a családom, de igyekszem keveset egyedül lenni. Szeretnék újra házasodni. Szeretnék gyerekeket. Ez persze a hegy csúcsa, és ehhez előbb fel kell másznom a szakadékból a hegy tetejére. Nem lesz könnyű, de elegem van már a sajnálatból és a magányból. Negyvenéves lettem, és már egészen biztos, hogy felnőttem. Próbálok értelmet találni az életben, és azt hiszem, itt az ideje, hogy újra boldog legyek" - mondta.