Az év nője: Kylie Minogue

Vágólapra másolva!
A brit Glamour magazin idén is több kategóriában osztotta ki saját díjait. A legnagyobb elismerést - az év nője megtisztelő címet - Kylie Minogue kapta, akit az újság szerkesztői a mellrák ellen folytatott példaértékű harca miatt ismertek el.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál popcsillag - akinél tavaly diagnosztizáltak mellrákot, és aki komoly harcok után felépülve tért vissza súlyos betegségéből - nem lehetett ott személyesen a londoni díjátadó ceremónián, de egy videoüzenetben köszönte meg a megtisztelő díjat. "A tavalyi évben tűntem el a közönség elől, mégis ez lett a legnépszerűbb évem" - mondta Kylie. "Az a sok támogatás, amit tőletek kaptam, nagyon sok erőt adott a felépüléshez. Szeretném megköszönni ezt az elismerést és a sok erőt, amelyet adtatok, és remélem, hogy hamarosan teljes erőbedobással visszatérhetek, hogy kiérdemeljem ezt a nagy megbecsülést."

A 38 éves énekesnő nyilatkozatát az összes többi jelölt és más díjak győztesei is állva tapsolták meg. Szintén nagy sikernek örvendett Natalie Press is, aki az év felfedezettjeként vonulhatott színpadra. Sharon Osbourne a legjobb tévés személyiség díját kapta, míg a rádiósok kitüntetettje Edith Bowman lett. A legjobb brit előadóművésznek Charlotte Church bizonyult idén, a nemzetközi kategóriában pedig Pink kapott díjat. Az idei év lánybandája a tagcserével is ugyanolyan sikeres Sugarbabes lett, míg a női sportolók közül Zara Phillips zsebelhette be a Glamour elismerését.

Az idei év leghumorosabb nője Ashley Jensen, a női divattervezők közül Luella Bartley lett a befutó, a legjobb filmrendező Emma Thompson, míg a színésznők között Naomi Watts bizonyult elsőnek. A televíziós színészek brit királynője Billie Piper, míg az amerikai sorozatok legjobbja a Született feleségek sztárja, Nicolette Sheridan lett. A sok hölgy között azért mindig kell egy férfi, így a Glamour magazin az Év pasija díjat Paul Bettanynak adományozta, a brit színész pedig örömmel vette át a megtisztelő díjat.