Alec Baldwin botránykönyve

Vágólapra másolva!
Mivel a filmvásznon nem ér el jelentős sikereket, Alec Baldwin úgy gondolta, kiteregeti magánélete összes szennyesét. Így biztosan újra reflektorfénybe kerül, de Kim Basinger mindent megtesz majd, hogy ne legyen zökkenőmentes volt férje visszatérése.
Vágólapra másolva!

Nem először ugrik egymás torkának a kilencvenes évek hollywoodi álompárja, akik válásuk óta már esküdt ellenségekké váltak. Alec Baldwin és Kim Basinger között évek óta feszült a viszony, és a helyzeten egyáltalán nem segít a színész legújabb nagy terve. Baldwin egy minden szennyest kiteregető könyvet készül megjelentetni házasságáról és válásáról, amelyben saját állítása szerint minden olyan titok benne lesz, amire eddig a rajongók és az újságírók nem kaptak választ. Az Oscar-díjas színésznő persze nem nézi jó szemmel volt férje nagy üzleti sikerrel kecsegtető vállalkozását, és máris jogi lépésekkel fenyegetőzik.

Nem először pereskedne a Baldwin pár, korábban már a közös vagyonon és gyermekük elhelyezésén is összekaptak, de Kim kész a végsőkig elmenni. Szóvivője elmondta, hogy a színésznő férjét és a Promise To Ourselves munkacímű könyv kiadóját, a St Martin's Press céget is kész perbe fogni, ha a vitatott írás megjelenne a boltokban. "Kimet senki sem kérdezte meg arról, hogy megjelenhet-e ilyen feltáró írás a magánéletéről, és személyiségi jogait érzi sértve, amikor egy ilyen egyoldalú könyv piacra dobásáról beszélnek. Elvégre ez az ő magánélete volt" - tette hozzá a színésznő sajtósa.

Baldwin és Basinger 2000-ben váltak el elég viharos körülmények között. Azóta nem nagyon beszéltek egymással, leginkább csak a bíróságon találkoztak. A színésznő egyébként most is aktívan dolgozik, a hírek szerint Kiefer Sutherland oldalán láthatjuk jövőre a 24 című népszerű amerikai sorozat hatodik évadjában.