Úristen, osztálytalálkozó!

Vágólapra másolva!
Nem kell pánikba esni, ha nem úgy alakul az egykori társakkal való találkozás, ahogyan azt elképzelted. Pillanatképek egy osztálytalálkozóról.
Vágólapra másolva!

Egy szép tavaszi napon telefon érkezik, mely szerint nemsokára tízéves érettségi találkozód lesz. Egykedvűen veszed tudomásul, hogy ezek szerint már egy évtizede kóvályogsz a nagybetűs élet színpadán. Végül is ez nem olyan rossz hír, főleg ha azt vesszük, néha úgy érzed, hogy az idők kezdete óta húzod az igát, keresed önmagad és küzdesz a mindennapokkal. Bokros teendőid mellett felvillanyoz, hogy újra látod egykori középiskolás osztálytársaidat, de mivel kevés időd van, nem igazán tudsz a találkozóra készülni. Ennek köszönhetően maximum egy kozmetikusra futja, majd az adott napon kicsit hamarabb meglógsz a munkahelyedről, hogy idejében érkezz a megadott helyre.

Csak semmi pusziszkodás

Egykori gimis barátnőddel még ma is összeköt az élet, úgyhogy zavart viháncolással, de együtt jelentek meg. Az étterembe lépve megszabadulsz attól a "mi van, ha valakit nem ismerek meg" félelmedtől, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve mindenki hasonlít egykori önmagára. Nem bírod a kíváncsi tekinteteket, úgyhogy gyorsan leveted magad az első székre és az ott ülőkkel kezdesz beszélgetni. Közben fél szemmel látod, hogy további arcok jönnek, majd konstatálod, hogy mindenki körbe megy, puszi jobbról, puszi balról. Te csendben megállapíthatod, mekkora bunkó vagy, hogy még erre sem voltál képes. Illetlenségeden hamar túlteszed magad, igyekszel figyelni a körülötted zajló eseményekre.

Intimtorna az éjszakában

Mivel éppen egy olyan társaságba csöppentél, akikkel már korábban sem voltál különösebben kebelbaráti kapcsolatban, lövésed sincs, hogy annak idején ki milyen irányba szeretett volna indulni és ehhez képest mi lett belőle. Itt az egyik legfontosabb téma a család, mert az egyik lány épp most szült, a másik pedig most fog. A harmadikat. Lelkesen érdeklődsz, közben belül forgatod a szemeidet, itt kellene már tartani neked is? Amikor a gátmetszés okozta fájdalmak, valamint a szülés után végzendő intimtorna előnyei kerülnek szóba, azonnal kitisztul a kép. Nem, te erre még nem készültél fel.

Forrás: [origo]

Italt rendelsz magadnak, közben átszivárogsz egy másik csapathoz, ahol többnyire fiúk ülnek, akik már most azt latolgatják, hogy később hova menjenek partizni. Kapsz néhány kérdést, főleg a hivatásoddal és a magánéleteddel kapcsolatban. Valahogy senki nem feltételezi, hogy megházasodtál, sőt kikerekedett szemekkel gratulálnak a féléves kapcsolatodhoz is. Te megtudod, hogy a fiúk nagy része intenzív családi életet él, de emellett bőven belefér a "minden hétvégén bulizunk" fíling. Az osztály macsójáról megtudod, hogy két kislány hétvégi apukája, ugyanis már sikerült az első házasságát kivégeznie. A megejtő történethez gondterhelt arc párosul, de a sztori végén azért kiderül, sebei enyhítésére már összebútorozott valaki mással. A nyelveden van, hogy elmondd, mindig is tudtad, hogy valahogy ez lesz a sorsa, de nem akarsz okoskodni, úgyhogy tovább tömöd a fejedbe a csípős pennét.

Forrás: [origo]

Vacsora után - mondván, desszertet szeretnél - innen is lelépnél, de elkap az osztályfőnök, akinek szintén beszámolsz életedről, de itt már helyet kapnak szüleid, nagymamád, kutyád és természetesen a macskád is. Szerencsére mindenkivel kell beszélnie, így gyorsan viharzik is tovább, viszont arra még azért megkér, hogy hozz neki egy kis somlóit. Valahogy ismerősnek tűnik a szituáció.