Anna Nicole Smith egy lesifotóstól terhes

Vágólapra másolva!
A botrányos szerelmi életéről hírhedt modell állítólag gyereket vár, ezt szeretője, Larry Birkhead, a paparazzó jelentette be. A fotós biztos benne, hogy apa lesz, míg Anne Nicole Smith ügyvédje biztos, hogy beperelik Larryt a pletykák miatt.
Vágólapra másolva!

Az 1993-as év Playmate-je kevésbé sikeres modell- és filmes karrierje után csak és kizárólag botrányoktól hangos magánéletével tudott reflektorfénybe kerülni. Most is ez történt, ugyanis Larry Birkhead, a hírhedt lesifotós kipakolt a sajtónak, és bejelentette, hogy Anna Nicole Smith tőle vár gyermeket. "Beszéltem az orvosaival, és ultrahang-felvételeket is láttam. Próbálja eltitkolni előlem, de egészen biztos vagyok benne, hogy Anne terhes, és én vagyok az apa."

Amikor hetekkel ezelőtt először napvilágot látott a hír, hogy a modell gyermeket vár, akkor még Larry is tagadta a pletykákat, de tegnap váratlanul meggondolta magát. "Anne ügyvédje, Howard K. Stern (akinek semmi köze a botrányhős amerikai rádióshoz) kért meg arra, hogy cáfoljam a terhességről szóló híreket. Először eleget tettem a kérésnek, de úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön az igazság."

A szexi képeiről híres modell ügyvédje egészen másképp látja a helyzetet: "Anne-nek elege van ebből a férfiból, és azt akarja, hogy végleg eltűnjön az életéből. Persze Larry igyekszik minden lehetséges eszközzel felhívni magára a figyelmet, de ennek meglesznek a jogi következményei. Anne terhességéről pedig kiderül hamarosan az igazság."

Smith egyelőre hallgat az ügyben, egyik közeli ismerőse a Star magazinnak azt azonban elárulta, hogy valóban gyermeket vár, de most azért dühös, mert saját maga szerette volna hivatalosan is bejelenteni a hírt. Közben a kiöregedett szőke szexszimbólum még mindig a bíróságon harcol volt férje fiával a vagyonelosztásért. Emlékezetes házassága igen rövid életű volt: 1994-ben Anne hozzáment az akkor 89 éves J. Howard Marshallhoz, akinek vonzereje milliárdokat rejtő pénztárcájában lakozott. Alig egy év múlva az őszintén szeretett férj elhunyt, és a modell azóta is küzd Marshall fiával az 1,6 milliárdos vagyonért. Közben Larry Birkhead talán abban reménykedik, hogy Anne küzdelme a tekintélyes vagyonért sikerrel jár, és apaként közelebb juthat az örökséghez.