Liz Taylor köszöni, jól van

Vágólapra másolva!
Három éves hallgatás után megszólalt Elizabeth Taylor, aki azért adott közel egyórás interjút, hogy bebizonyítsa: nem haldoklik, nem beteg, és teljesen észnél van. A pletykákkal ellentétben.
Vágólapra másolva!

A 74 éves, háromszoros Oscar-díjas Elizabeth Taylor kedden adott közel egyórás interjút az amerikai televíziózás nagyágyújának, Larry Kingnek. A színésznő - aki három éve szinte egyáltalán nem jelent meg a nyilvánosság előtt - azért vállalkozott a beszélgetésre, hogy eloszlassa azokat a pletykákat, amelyek arról szólnak, hogy halálos beteg, képtelen beszélni és már a temetését tervezgeti. "Nem vagyok rosszul, sőt kifejezetten jól érzem magam. Úgy nézek ki, mint aki haldoklik?! Úgy nézek ki, vagy úgy beszélek, mint aki Alzheimer-kórban szenved?!" - válaszolta felháborodottan a színésznő King kérdésére.

A színésznő azt is elmondta, hogy azért kényszerült tolószékbe, mert egy különleges gerincbetegséggel született, és kamaszkora óta küzd hátproblémáival, emellett évek óta csontritkulása van. "A bulvársajtó rengeteg cikket ír rólam, de szerintem csak azért, mert éppen akkor nem tudnak másokról ilyen mocsokságokat összehordani. Nem hinném, hogy a barátaim arról beszéltek volna bármelyik újságírónak, hogy teljesen roncs vagyok, és egyáltalán nem tudok magamról" - mondta Taylor, aztán hozzátette: "Kíváncsi vagyok, vajon élek-e még az újságok szerint, vagy már meghaltam."

King azt is megkérdezte, hogy vélekedik a színésznő a Michael Jackson elleni perről. Köztudott, hogy Taylor és az énekes nagyon jó barátok, és a színésznő most is védelmébe vette Jacksont. "Soha nem voltam még olyan mérges életemben, mint amikor megvádolták. Ott voltam vele a gyerekekkel együtt, és semmi abnormálisat nem csináltunk. Nevettünk egész nap, és rajzfilmeket néztünk. Nem hiszem, hogy ezért bárkit is perbe kellene fogni.