Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold még mindig az Oroszlán csillagjegyben tartózkodik, szextilben áll a Nappal, szemben áll a Neptunusz bolygóval, és kvadrátban a Jupiterrel. Hajlamosak leszünk arra, hogy kockázatot vállaljunk és anélkül cselekedjünk, hogy mérlegelnénk a következményeket.
Vágólapra másolva!

A Hold ma még az Oroszlán csillagjegyben tartózkodik. ez a nap megfelelő időpont a hajvágásra, hajápolásra. Akinek valami problémája van a hajával, hullik, túl vékony vagy könnyen zsírosodik, érdemes hajvégeit minden hónapban az Oroszlán-napokon levágatnia. Az Oroszlán-minőség főleg a férfihormonokra hat, talán ez az oka annak a hatásának, hogy a haj és a szőr megerősödik. Akinek nincs különösebb problémája a hajával, annak is érdemes mélyhidratáló pakolást alkalmaznia mai napon, mert ettől különösen erős, csillogó lesz a haj. Erre a pakolásra nem kell sok pénzt költeni, akár házilag is elkészíthetjük. A hagyományos házi praktikák szerint nagyon jó hatása van a hajunkra a tojássárgájának, aki pedig ecetes vízzel öblíti a haját, miután megmosta, különösen csillogó és lány frizurát kaphat. A szőkéknek érdemes kamillaforrázattal, a barnáknak pedig kávéval hajat öblíteni, ezek ugyanis felfrissítik a haj színét.

Ma a Hold szextilben áll a Nappal, szemben áll a Neptunusz bolygóval, és kvadrátban a Jupiterrel. A mai csillagállások inkább a férfiakat fogják érinteni, a hölgyek kevesebbet fognak érzékelni az esetleges hatásokból. Sokkal könnyebb lesz minket becsapni, különösen az érzelmek terén.

Akinek esetleg rosszakarói, ellenségei vannak, azok készüljenek fel arra, hogy megpróbálják őket illúziókba ringatni. Amit ma ígérnek nekünk, azt ne vegyük készpénznek, főleg az érzelmek, szívügyek tekintetében. A mai nap az elhamarkodott cselekedetek napja is lehet. Mi magunk is tehetünk meggondolatlan ígéreteket, amelyekről az adott pillanatban azt hisszük, hogy be is tartjuk őket. Később azután, józan ésszel átgondolva az eseményeket, rádöbbenünk, hogy felelőtlenül mondtunk ki bizonyos dolgokat és anélkül cselekedtünk, hogy komolyabban átgondoltuk volna a következményeket. Ne menjünk bele ma komoly döntési helyzetekbe, hagyjuk inkább egy kicsit leülepedni a dolgokat. A nap bizonytalan hangulatán könnyebben túl tehetjük magunkat, ha több időt töltünk a családtagjainkkal, és kétségeink elől az ő szeretetükhöz menekülünk.