Heti horoszkóp január 30-tól február 5-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Meglehetősen sikeres lehetsz munkádban, s ez kihathat egzisztenciális helyzetedre is, amely jelentősen javulhat. Mindennek oka lehet, hogy nagyon jó benyomást gyakorolsz mindenkire, akivel munkád kapcsán hoz össze az élet, s ez vonatkozik feletteseidre, s üzleti tárgyalópartnereidre egyaránt. A hatás negatívuma abban nyilvánulhat meg, hogy egy kicsit "elszaladhat veled a ló", vagyis azon kaphatod magadat, hogy kissé önteltté válsz. A szerénység tudatos gyakorlása most előnyösebb lehet.

Bika (április 21. - május 20.)
Nehéz lehet összeegyeztetni saját, határozott énedet azzal, ahogyan a külvilág viszonyul most hozzád. Úgy érezheted, hogy bizony nem egyszer megbírálnak azért, mert nagyon határozottan, s talán egy kicsit temperamentumos módon képviseled a saját álláspontodat. Nem baj, ha tudod, hogy mit akarsz, de a csomagolás, ahogyan ezt mások tudtára adod, nem lényegtelen. Szánj rá energiát, hogy ez a csomagolás tetszetős legyen, s ettől még nem fog csorbulni az önértékelésed.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Nagyon sok hatás koncentrálódik most hivatásod, egzisztenciád területére. Érdemes kihasználnod az alkalmat arra, hogy előrébb juss, beteljesítsd hosszabb távú terveidet is. Ehhez azonban előbb végig kellene gondolnod, hogy mit is szeretnél elérni a jövőben. Ha már összeszedted a gondolataidat, akkor jól teszed, ha megteszed az első lépéseket a céljaid felé. Minden tárgyalás, információszerzés időszerű most, ami hivatásoddal áll kapcsolatban.

Rák (június 22. - július 22.)
Szeretnél lépni pénzügyeid megszilárdításának irányába, s ez bizony nagyon sok kérdést felvet életedben. Többek között azt, hogy miként tudnál biztonságosabban létezni a pénzügyek világában. Lehet, hogy elgondolkodsz azon, hogy munkahelyet váltasz, hiszen nagyon vágysz arra, hogy jobban elismerjenek és megbecsülve érezd magad. Mindenesetre, ha bármilyen pénzügyekkel kapcsolatos tárgyalásod adódna, vagy talán bankügyeidet intéznéd, legyél sokkal óvatosabb.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Adódhat egy olyan munkahelyi kapcsolatod, amely egyáltalán nem tölt el örömmel, hiszen olyan ember közeledik feléd, akinek a vonzalmával nem igazán tudsz mit kezdeni. Tagadhatatlan, hogy vonzónak találod, tetszik neked, ám nem akarsz belebonyolódni egy pusztán érzéki kalandon alapuló viszonyba. Úgy érzed, hogy nincs közöttetek lelki összhang, s azt gondolod róla, hogy kívül szép, de belül üres. Meglehet, hogy nagyot tévedsz, s egy szép lehetőséget szalasztasz el, amely a szerelemről szólna.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Itt az ideje annak, hogy nyiss egy kicsit a külvilág felé, s ezt egészen hétköznapi formában is megteheted. A legjobb az lenne, ha aktívabban vennél részt baráti kapcsolataidban, még akkor is, ha ezt első pillantásra tehernek, fárasztónak érzed. Persze nem lenne rossz ötlet, ha közös programokat szerveznétek, s kicsit belevetnéd magad az életbe, megtapasztalván azt, hogy eddig nagyon is visszahúzódó életet éltél. Nagyon sok tapasztalattal, ismeretséggel, élménnyel lennél gazdagabb.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Nagyon jók az esélyeid arra, hogy megteremtsd azt a pénzt önmagadnak, amelyre úgy érzed, hogy szükséged van. Mindenesetre olyan ötletek, változtatások elindítására nagyon jó ez az időszak, amelyek hosszú távon is előnyösen befolyásolják majd az anyagi helyzetedet. Persze érezhetsz visszahúzó hatásokat is, különösen családtagjaid részéről, akik nagyon sok otthoni kötelezettséget raknak a vállaidra. Így aztán nagyon takarékosan kell bánnod a saját időddel és energiáddal.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Munkál benned a vágy, hogy eljárj otthonról, egy kicsit "élj" és szórakozz. Meglehetősen sokat is költesz ezekre a szórakozásokra, s ebben is végletes vagy, nem nagyon tudod, hogy hol lenne a határ. Szerencsére családod egészen toleránsan kezeli ezt a hihetetlen pezsgést, amely most téged jellemez. Nem érzékeltetik veled, hogy túlzásba vinnéd, megértők, s még azt sem igazán firtatják, hogy mire költöd a pénzedet. Nagyobb baj lehet, ha önmagaddal szemben érzel emiatt bűntudatot.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Elmondható, hogy mindenkit elbűvölsz, akivel csak találkozol. Különösen igaz ez azokra az emberekre, akik szoros szálakkal kötődnek hozzád. Barátaid nagyon kedvesnek tartanak, s szívesen töltenének veled nagyon sok időt. A szerelmi életed, pedig egyenesen virágzásnak indulhat, ami azt jelenti, hogy többször is kaphatsz olyan ajánlatot, amelyet nagyon hízelgőnek találsz. Gondolj arra is, hogy ha vonzerővel rendelkezel, az bizony felelősséget is jelent számodra!

Bak (december 22. - január 20.)
Ha házasságban élsz, akkor nagyon kellemes hatásokra számíthatsz legintimebb kapcsolatodban, s ez akkor is igaz lehet, ha már régóta tartós kapcsolatban élsz valakivel együtt. Azt tapasztalhatjátok, hogy fellobban közöttetek újra a vágy, s bizony felfedezhetitek, hogy a szerelem érzése még nem hagyta el életeteket, csak egy kicsit alábbhagyott a lángolás. Gondolj arra, hogy bár a tűzvész látványa lenyűgöző lehet, de a kályha melege sokkal kellemesebb és boldogítóbb.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Mostanában úgy érezheted, hogy nagyon is biztosan, s megfellebbezhetetlenül helyesen látod a kapcsolati rendszereidet, önmagadat és a világot. Mindeközben elfelejtkezel arról, hogy látásmódod bizony szubjektív, - hiszen mindenkié az -, s ilyen módon nem lehet abszolút helyes. Persze a Te szempontodból a saját nézeteid nagyon is igazak, de ez a Te véleményed, nem várhatod el másoktól, hogy ugyanígy gondolkodjanak.

Halak (február 20. - március 20.)
Nagyon befelé fordulóvá válhatsz mostanában, ami azt is jelenti, hogy terhedre lehetnek az emberi kapcsolatok. A legjellemzőbb az lehet, hogy szeretnél elvonultan élni, s egy kicsit csak önmagaddal tisztába jönni. Jól teszed, ha sokat meditálsz ezekben a napokban, s így csodálatos szellemi élményekkel lehetsz gazdagabb. Mindenesetre nem annak van itt az ideje, hogy kimenj a világba, nyüzsögj, s új ismeretségeket köss. Próbálj meg minél csendesebben élni.