Zöldfűszeres szűzsült zöldséges galuskával

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György hétről hétre különleges finomságokat ajánl oldalainkon. Ma egy különleges sültet készíthetünk receptje alapján.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók négy személyre: 1 db sertés szűzpecsenye, 2-2 evőkanál olívaolaj, 2-3 szál kakukkfű és rozmaring, só, őrölt bors

A galuskához: 30 dkg liszt, 2 db tojás, csipetnyi só, 1 db sárgarépa, 1 db cukkíni, 1 csokor zöldpetrezselyem, 1 csokor friss kapor, 2 evőkanál olívaolaj


A szűzpecsenye hártyáit éles késsel vágjuk le, majd csurgassuk meg a húst olívaolajjal. Szórjuk be sóval, borssal és a durvára összecsapkodott friss fűszerek leveleivel. Ha nincs friss fűszerünk, használhatunk 1-1 teáskanálnyi szárítottat is. Tekerjük be fóliába és tegyük a hűtőbe pár órára, hogy a fűszerek íze jól átjárja a húst.


Tálalás előtt fél órával csorgassunk két evőkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőbe, forrósítsuk fel, majd tegyük bele a befűszerezett pecsenyét. Mindkét oldalát süssük elő két-két percig, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 180 fokon süssük 15 perc alatt készre.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Amíg a hús sül, készítsük el a galuskát. Tegyük a lisztet egy tálba, adjunk hozzá egy teáskanálnyi sót, a tojásokat, a finomra összevágott petrezselyemzöldet és a kaprot. Csak annyi vizet dolgozzunk bele, hogy a tészta kemény maradjon. Egy fazékban forraljunk fel sós vizet, és galuskaszaggatóval szaggassuk bele a tésztát. Forraljuk jól fel, majd szűrjük le és hideg vízzel jól mossuk át.

Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, szórjuk bele a vékony gyufaszál nagyságúra felcsíkozott répát és cukkínit, majd pirítsuk pár percig, és utána keverjük össze a kész galuskával.

Tálaljunk egy nagy tányérra a zöldséges galuskából, melléje pár szelet szűzsültet tegyünk és csorgassuk meg paprikás mártással. Párolt brokkolirózsával dekorálhatjuk.


Paprikás mártást a következőképp készítsünk:
Öntsünk egy evőkanálnyi olívaolajat egy kis lábasba, adjuk hozzá egy fej finomra vágott vöröshagymát és egy darab felkockázott paprikát. Pároljuk pár percig, majd szórjunk rá egy teáskanálnyi pirospaprikát. Öntsük fel félliternyi vízzel, tegyük bele egy feldarabolt paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, tehetünk bele egy darab csirkehúsleves - kockát is. Lassú lángon főzzük 10-15 percig, majd hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel sűrítsük be, keverjük bele egy pohárnyi tejfölt és forraljuk jól össze. Finomlyukú szűrőn passzírozzuk át.