Bosszúra szomjas férfiak

Vágólapra másolva!
Általában a nőket szokták azzal vádolni, hogy szeretnek elégtételt venni sérelmeikért, így az az általánosítás, mely szerint ez tipikusan női dolog, helytálló lehetne. Persze van benne igazság, de egy nemrégiben készült kutatás kimutatta: a férfiak sokkal alattomosabbak.
Vágólapra másolva!

A University College London munkatársai nemrégiben egy tudományos kutatást végeztek, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a férfiak vagy a nők szeretnek-e jobban bosszút állni. A tesztek - egy roppant egyszerű vizsgálat során - kimutatták, hogy az erősebbik nem bosszúszomjasabb, mint a gyengébbik. A tesztalanyok egy szimulációs játékban vettek részt, ahol beépített emberek segítették a kutatók munkáját. A férfiak fele tisztességesen játszott, másik felük csalt, és viselkedésükkel ellenszenvet ébresztettek.

Majd lehullott a lepel, a beépített emberek büntetést kaptak: elektromos sokk várt rájuk. A tesztalanyoknak végig kellett nézniük az összes "kínzást", miközben agyuk aktivitását vizsgálták. A nők általában empátiát éreztek a bűnhődő emberek iránt, még akkor is, ha nem kedvelték az illetőt: agyuk fájdalomközpontjában megnőtt az aktivitás. A férfiak is éreztek részvétet, de csak akkor, amikor számukra szimpatikus ember kapott áramütéseket. Ha ellenszenves alany került a büntetőszékbe, akkor tökéletes közönyt mutattak, s olyan is akadt, aki láthatóan élvezte a dolgot.

A tudósok szerint ezzel egyértelműen bizonyítható, hogy bár általában a nőket szeretik bosszúálló típusként bemutatni, sokkal inkább a férfiak azok, akik egy kellemetlen helyzet után élvezik az elégtételt. Az eredmény azt is alátámasztotta, hogy a gyengébbik nem képviselőiben sérelmeik ellenére is sokkal több az empátia.