Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold a Skorpióban halad útján és együtt áll a Jupiterrel, ám támadottan a Mars és Neptunusz bolygók által. A konstelláció nagyon fájdalmas lehet mindenki számára.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold együtt áll a Jupiterrel, ám támadottan a Mars és Neptunusz bolygók által. A konstelláció az érzékenyebbek számára nagyon fájdalmas lehet. Központi kérdésként merül fel indulatkezelésünk témája. Elég nagy bennünk a feszültség, aminek valószínűleg tudatára is ébredünk. Családtagjaink és munkatársaink is kéznél vannak, hogy levezessük a lelkünkben tomboló haragot. Amit eddig "lenyeltünk", elfojtottunk, az ma ellenállhatatlan erővel tör majd felszínre. Ennek az eredménye egy jó kis családi vagy munkahelyi perpatvar lehet, s látszólag minden ok nélkül vagyunk morcosak, harapósak. Valójában nem is tudjuk önmagunknak sem megmagyarázni nyugtalanságunk okait. Feszültségünk hátterében állhat, hogy úgy érezzük nem kapunk elég időt, teret, elfogadást önmagunk számára.

A Hold a Skorpióban halad útján. Egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük és tisztítsuk őket. Egy állatövi jegy sem hat úgy a nemi szervekre, mint a Skorpió. A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon. A leendő kismamáknak ajánlatos mindenféle megerőltetéstől tartózkodni a Skorpióban lévő Hold napjaiban, mert ilyenkor könnyebben bekövetkezik a vetélés. Ha meddőségtől szenvedünk, és gyermeket szeretnénk, akkor ezen a napon sokat tehetünk a gyermekáldás megérkezésének érdekében. Vizsgáltassuk meg csigolyáinkat. Az egyik elmozdult ágyékcsigolyánk könnyen lehet a baj okozója. A gólyaorr nevű gyógynövény tea formájában történő fogyasztása jó eredményre vezethet. Menstruációs problémák kezelésére is kiváló a mai nap. Megelőzésként is segít, ha a mai napon palástfű teát fogyasztunk.