Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában a nők tavaly hétmilliárd fontot költöttek magukra feleslegesen - derült ki egy brit lakásbiztosítási alap felmérésből.
Vágólapra másolva!

Az Evening News című londoni napilap által közölt adatok szerint az angol lányok, asszonyok évente több mint két és fél billió forintnak megfelelő összeget szórnak el olyan ruhákra, cipőkre, kiegészítőkre, amelyeket sohasem hordanak.

A felmérésben részt vevő hölgyek közül minden harmadik elismerte, hogy kizárólag divatőrületből vásárolja meg a felesleges darabokat - leginkább a januári leárazáskor -, és azért, mert az egy számmal kisebb ruha ösztönzőleg hat a felszedett kilók leadásához.

A motiváció és az ideológia kevésnek bizonyul, hiszen a felmérés szerint a nők 14 olyan ruhát tartanak a szekrényükben, melyek közül egyet se hordanak. Az elfekvő készletek toplistájának első helyén a cipők állnak.