"Megtanultam önmagamat"

Vágólapra másolva!
Ami 51 éves, egy közösségi házban dolgozik, informatikai információsként. Mivel legelőször vele találkoznak az ide látogató emberek, nagyon fontos hogy már az első pillanatban jó benyomást keltsen.
Vágólapra másolva!

Miért jelentkeztél Lyn de Gara tanfolyamára? Milyen téren voltak problémáid, hiányosságaid?
Az ötödik X-et átlépve bizonytalanná váltam külső megjelenésemet tekintve, ezért egy szakértő tanácsai segítségével szerettem volna önbizalmamat visszakapni, nyitottabbá, derűsebbé válni. A célom az, hogy a lehetőleg legjobban tudjam ellátni a munkámat. Szerettem volna megtalálni a koromhoz és az alkatomhoz illő legelőnyösebb külsőt, mind az öltözködésben, mind a sminkben. Mivel ebben teljesen bizonytalanná váltam az utóbbi években, sminket szinte egyáltalán nem használtam, öltözködésem pedig a visszafogottságtól unalmassá vált. Összességében túl szigorú volt a külsőm.

Milyen sminkelési tanácsokat kaptál?
Szemöldököm színét hajam színéhez kell közelíteni, vonalát keskenyíteni. Az évek óta őrzött alapozó színe eltér a bőröm színétől, tehát megfelelő, picit sötétebb árnyalatot kellett választanom. Szememet nagyobbíthatom, ha szemhéjamat világos selyemfényű púderral satírozom, szempillám tövében barna-kék kontúrt készítek. Vékony számat világos ajakkontúrral és szájfénnyel kell dúsabbá tenni.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Nagyobb kép

Nagyobb kép

Ami a tanfolyam előtt...

és a tanfolyam után



Milyen öltözködési tanácsokat adott neked Lyn?
A meleg tavaszi színek az én színvilágom! Az arcom közelébe helyezett kiegészítők ezt bizonyították. A szoknyám hossza legyen rövidebb, térdközépig érő, ettől hosszabbnak tűnik a lábam, a blúzok, pulóverek, blézerek ne derékig érjenek hanem csípőm alá, mert a rövid felsőtestemet ez nyújtja. Ugyanezt segíti a V alakban kivágott felsőrész és ezt a kivágást követő kiegészítők.

Milyen átalakuláson mentél keresztül a tanfolyam alatt?
A tanfolyamon megtanultam önmagamat, arcomat, alakomat. Miit kell korrigálni, illetve kiemelni, de ezzel egy időben arra is választ kaptam, hogy a jó imázshoz a külső megjelenésen kívül szükséges a belső kisugárzás: viselkedés, testtartás, gesztikulálás is.