Egy elégedett ember kézírása

Vágólapra másolva!
Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, mely alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, pályaválasztási témákban. A következőkben az új év első elemzését olvashatod.
Vágólapra másolva!

Kedves Levélíró!

Gondolkodásmódjára jellemző, hogy a részletekre, kisebb összefüggésekre összpontosít, így munkája mindig precíz, pontos, megbízható, megfontolt tempójú. Az egyes részfeladatokat többször is ellenőrzi, nehogy hiba maradjon bennük, így sok energiát elpazarol az apró részletekre, ami bizony az idő rovására megy. Figyelmét képes hosszú ideig fenntartani és elmélyülni abban az egy dologban, amivel éppen foglalkozik.

A kipróbált, bevált módszertől nem tér el, és nem jelent önnek problémát, ha mindig hasonló feladatokat kell végeznie. A kiszámíthatóság inkább megnyugvással tölti el, és biztonságérzetét erősíti. A jól elvégzett, rendben lévő munka közérzetét jelentősen javítja. Fontos önnek, hogy mindennek megadja a módját, méghozzá úgy ahogy illik. Erős önben a hagyomány és szabálytisztelet, ami belső késztetésként, saját igényként motiválja önt. Ez az értékrend önbizalmat is ad önnek, mert mindig tudja, hogyan kell viselkedni, mit kell tenni az adott helyzetben.

Alapvetően zárkózott, nehezen nyílik meg másoknak, ugyanakkor ragaszkodó típus. Az önhöz közel álló emberek kezét nehezen engedi el. Önmagához való viszonyára jellemző, hogy nemigen töpreng saját maga felől, inkább a realitásra, a való világra figyel. Alapjában véve a jelenlegi helyzetével, saját magával elégedett.

Nemes Antónia
grafológus szakértő