Tom Crusie az év legirritálóbb híressége

Vágólapra másolva!
Ahogy minden évben, idén is összesítést végzett az Empire magazin a 2005-ös év legfurcsábban viselkedő sztárjairól. Az idei "irritációs versenyt" Tom Cruise nyerte, aki Katie Holmes iránti rajongásával és hősszerelmes alakításával zsebelte be a citromdíjat.
Vágólapra másolva!

Az Empire magazin szerkesztősége egyáltalán nem utálja Tom Cruise-t, erre a legjobb bizonyíték az, hogy a legjobb mozisztárnak választották idén, de a legirritálóbb híresség címét is ő nyerte el, mert szakmai sikerei mellett nagyon fárasztóvá vált a csapból is folyó magánélete. A magazin szerkesztői szerint Katie Holmes feltűnése Tom életében sokat rontott a színész eddigi megítélésén, és nem segített a helyzeten az sem, hogy Hollywood legújabb álompárja a sajtót használta idén ahhoz, hogy egymással kommunikáljanak.

Forrás: Red Dot

Holmes és Cruise



Először a randikról fecsegtek, majd jöttek a szerelmi vallomások, a közös tévés szereplések, ahol úgy viselkedtek, mint két kamasz (emlékezetes Katie egyik talkshowban nyújtott alakítása, ahol sipítozva, a stúdióban ugrálva kiabálta, hogy ő bizony szerelmes). Ezek után a terhesség, és az esküvő körüli felhajtás foglalta a helyet a bulvárlapok címoldalán, és még a szakmai kérdésekre adott válaszaikban is csak egymásról tudtak beszélni. Az Empire szerkesztői szerint az idei év tehát a Cruise-Holmes románc jegyében telt, amelyből már sokaknak elege van, így a színészt kiáltották ki 2005 legirritálóbb sztárjának. Tom viselkedésével olyan neveket utasított maga mögé, mint Jennifer Lopez, Jim Carey vagy Julia Roberts.