Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold szemben áll az Uránusz bolygóval. A konstelláció arra sarkall minket, hogy jól odamondogassunk másoknak. Előtérbe kerülhetnek azok a kapcsolataink, amelyek a mindennapokban vesznek körül minket, s már régen nem harmonikusak.
Vágólapra másolva!

Még azokban az emberi kapcsolatainkban is megjelenhet a feszültség, amelyek egyébként nagyon elfogadóak, s kedvünkre valóak. Hiszen elég, ha a másik egy kicsit rosszul fogalmaz egy mondatot, vagy talán az is, ha nem pont azzal a hangsúllyal közli, amely nekünk tetszene. Egy szikra, s már el is indult a parázs vita, amelynek aztán csúnya veszekedés lehet a vége. Ilyenkor aztán olyan információkat is közlünk a másik féllel, amelyeket nem kellene, s végül nagyon megbánjuk ezt a fajta kegyetlenségünket.

A Hold belép a Szűz csillagjegybe. A Szűz napokon gyakran elfordulhat velünk székrekedés, vagy éppen az ellenkezője, a hasmenés. Ez a probléma emésztőrendszerünk érzékenységéből adódhat. A székrekedés panaszain könnyen segíthet, ha reggeli előtt megiszunk egy pohár langyos vizet. Ha hasunkat megmasszírozzuk egy kicsit - mindig jobbról balra haladva, hiszen a vastagbélben ez az étel természetes útja - sokat segíthetünk a problémán. Ruházatunk sárga színe is feloldhatja a panasz súlyosságát.

A hasmenésre hajlamos emberek viszont ne túl gyakran viseljenek sárga ruházatot. A túl fűszeres ételeket pedig mindig kerüljék el. Szellemi szinten, pedig gondolkodjunk el azon, hogy vajon mitől szeretnénk minél előbb megszabadulni.