Jogod van jól érezni magad!

Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.

Tisztelt Szendi Gábor úr!

A helyzetem a következő. Több, mint négy éve élek párkapcsolatban a barátommal és három éve együtt élünk. Véleményem szerint az egész, jelenleg kibontakozó helyzet az egyetemi évek alatt kezdődött. Alaptermészetem, hogy a végsőkig képes vagyok alkalmazkodni szeretteimhez, inkább kerülök minden konfliktust, de egyszer csak betelik a pohár nálam, és egyszerre zúdítom minden sértettségemet az adott illetőre. Barátomnak nagy tervei voltak és vannak. Szeretett volna doktori címet szerezni, és én ehhez minden téren hozzásegítettem. Dolgoztam vele a céljáért, helyette is teljesítettem az egyetemi és egyéb követelményeket. Sikerült bekerülnie a képzésbe. Úgy érzem számára ez mindennél fontosabb, nekem azt a bizonyos "háttérből támaszt nyújtó" női szerepet szánja. Nem járunk sehova, mert az ő karrierje a legfontosabb. Próbáltam vele beszélni, hogy ez az életforma számomra nem a legmegfelelőbb, valamint én sem azért szereztem egyetemi végzettséget, hogy a saját tehetségemet ne használjam semmire. Mindemellett állandóan féltékenykedik és mindig veszekedés a vége, ha valahova nélküle megyek. Alapvetően nem rossz ember, talán inkább túlságosan is szeret, ezért sajátít ki magának, de ebben a szituációban úgy érzem, megfulladok, valamint szeretném még élvezni az életet, hiszen még csak 24 éves vagyok.
Ön szerint mi lenne a megoldás? A beszélgetés eddig nem vezetett semmilyen változáshoz.
Előre is köszönöm válaszát!

Kedves levélíró!

A szavak hatalma csekély, ha a másik erősen motivált valamire. Itt csak a maga megváltozott cselekedetei és viselkedése változtathatja meg az ő viselkedését.
Az egyik az, hogy "alaptermészete" úgy vélem nem valami genetikailag meghatározott tulajdonság, mint a szemszín, hanem tanult viselkedés. Célja a másik szeretetének és az elfogadottság érzésének megszerzése, a konfliktusmentesség biztosítása. De éppen azért, mert magában azért csak gyűlik a harag, és egyszer csak betelik a pohár, tulajdonképpen akaratlanul is megtévesztően viselkedik. Az ilyen viselkedéses stratégia hátterében az a feltevés szokott rejleni, hogy "ha nem vagyok jó, nem fognak szeretni". Ez viszont csapda a másiknak és csapda magának, mert egy ponton, ami most jött el, azt kezdi érezni, hogy a másik nem szereti magát. Nem eléggé, ha nem akarja megérteni a maga szempontjait, ha annyi jó után, amit tett érte, most nem engedi kicsit élni. Ráadásul féltékeny, pedig maga áldozatos munkával igyekezett bizonyítani hűségét és kiérdemelni az ő szeretetét.
Mondjuk úgy, hogy ez a stratégia nem vált be, tehát új stratégia kell. Ez pedig az önérvényesítés útja. Ehhez venni kell egy nagy levegőt, és azt mondania magában: "Egyenrangú ember vagyok én is, akinek jogai vannak." Szinte minden, amit érzünk és tenni akarunk egyben egy jogot is jelent. Vagyis amit eddig tőle várt, hogy majd belátja, majd "megadja az engedélyt", azt ezentúl jogként várhatja el.
Az egyik alapvető joga, hogy ne hozzon egyoldalú áldozatokat, hanem csak annyit tegyen meg mindig, amit viszonzás nélkül is szívesen megtenne. Mondjuk szeret főzni, akkor azt nem áldozatként teszi, hanem saját jóérzéséből. De ha otthon kell kuksolnia, mert barátja éppen folyamatosan doktorál, akkor pattanjon fel és mondja azt magában: "Jogom van jól érezni magamat. Jogom van elmenni, ha ő úgyis könyveibe temetkezik. Jogom van úgy élni, ahogy én szeretek. Jogom van Élni!" (Neki meg joga van doktorálni! De nincs joga a Maga életét ennek rendelni alá.)

Persze az ilyen jogformálás addig "tiltott" dolgokra, nem mindig jár a másik tetszésével. Csak emlékeztetném, hogy 1848-ban, 1956-ban is jogok követelésével kezdődtek a forradalmak. De a forradalmak sosem hiábavalóak. Tehát magának otthon ki kell robbantania, ha kell, a maga élete 2006-os forradalmát. Persze most talán olyanra buzdítom, amitől fél. Igen, ez konfliktus lesz. Hogy hova vezet, nem tudni. De szerencsére itt nem lehet az oroszokat behívni, mint a fenti két eseménynél történt. Itt lovagi tornára lehet számítani, két egyenrangú fél fogja vívni csatáját. Egyik szabadságot akar, a másik rabszolgaságot. Na jó, nem esek túlzásokba. De annyi biztos: amit most megold azzal, ha felemeli a fejét és úgy tesz, ahogy a szíve diktálja, nemcsak egy aktuális helyzetet old meg, hanem talán egész életét átalakítja.

Megtudhatja, kell-e maga szabad emberként is barátjának, vagy ő csak bizonyos szerepekbe kényszerítve tudja magát elfogadni. Megismerheti a "jogaim vannak" érzését, amit gyakorolhat aztán máshol is. Ha barátja "vevő" a változásokra, akkor pedig tekintheti önmagát úgy, mint egy személyiségfejlesztő trénert, aki képes volt barátját kimozdítani abból a lelki kátyúból, amibe magával rántotta magát is.

Üdvözlettel: Szendi Gábor