Süssünk mákos kockát!

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György a következő napokban ünnepi és karácsonyi ételek receptjeit mutatja be.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók a tésztához: 14 dkg liszt, 14 dkg vaj, 7 dkg porcukor, 5 dkg darált mandulabél, csipetnyi só
A töltelékhez: 3,5 dl tej, 12 dkg cukor, 1 db fahéjrúd, 20 dkg darált mák, csipetnyi só, 5 dkg búzadara, 1 db citrom héja, 2 evőkanál rum, fél marék mazsola

Tegyük a tészta alapanyagait egy keverőtálba, és kezünkkel addig gyúrjuk, míg össze nem áll. Lisztezzünk be egy gyúródeszkát, majd jól gyúrjuk át. Pihentessük a hűtőben egy kis ideig.

Vajjal kenjünk ki és liszttel szórjunk meg egy 20x14 centi átmérőjű tepsit. A tészta kétharmadát nyújtsuk ki vékonyra, majd óvatosan béleljük ki vele a tepsi alját. Ha nem sikerül egyben belehelyezni, kezünkkel foltozzuk ki a hiányos részeket.

A töltelékhez két decinyi tejet forraljunk fel 10 dkg cukorral és a fahéjrúddal, majd adjuk hozzá a darált mákot és a mazsolát. Hagyjuk állni 10 percig.
Egy másik lábasban másfél deci tejben, csipetnyi sóval és a maradék cukorral főzzük meg a búzadarát.
Keverjük a megfőzött darát a mákhoz, reszeljük bele a citrom héját, és ízesítsük rummal. Keverjük jól össze, majd tegyük a tésztával beborított tepsibe. Kanállal egyengessük el simára.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Tetejére reszeljük káposztareszelővel a maradék tésztát. Könnyebb tudjuk reszelni, ha előtte 10 percre betesszük a fagyasztóba.
Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 40-45 percig. Ha elkészült vágjuk kis kockákra.