Segítség, lopják a karácsonyomat!

Vágólapra másolva!
A Nagy Karácsonyrabló Testvér minket is figyel. Minden óriásplakátról, minden újsághirdetésből és szórólapról ránk mosolyog kajánul, és szinte már kiabál velünk, zsarol, hogy adjuk neki csendes kis karácsonyunkat. De mi nem adjuk. Azért se!
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
"Segítség, segítség! Viszik a karácsonyomat! Fogják meg, tolvaj! - így kiabált a középkorú nő a plázában. - Mégis ki volt az? Látta? - Hááát. Jellegtelen pókerarca volt. Ott fut az értékeimmel, látja? Az a nagyon nagy darab, ott! Éreztem, hogy egyszer megteszi. Már körülbelül szeptember óta követ, és azóta ott ólálkodik körülöttem. Nem hagyott nyugodtan dolgozni, tévét nézni, olvasni, rádiót hallgatni. Teljesen összezavarta bennem a dolgokat, lassan, de biztosan elkábított, és csak a megfelelő pillanatra várt, amikor nem figyelek a karácsonyi értékeimre, hogy megkaparinthassa azokat. Én óvatlan pedig hagytam, hogy megtegye."


Sajnáltam az asszonyt, akivel tegnap ez megesett. Tudom, hogy nem ez az első, és nem is az utolsó, amikor a karácsonyt dömpingáruvá és multifogyasztássá degradálják a marketingesek. Tudtam, hogy most nagyon óvatosnak kell lennem. Mert érzem, a Nagy Karácsonyrabló Testvér engem is figyel. Minden óriásplakátról, minden újsághirdetésből és szórólapról rám mosolyog kajánul, és szinte már kiabál velem, zsarol, hogy adjam neki csendes kis karácsonyomat. De én nem adom. Azért se! A karácsonyt hagyja meg nekem! Nem hagyom, hogy elvegye tőlem a készülődés örömét, a szenteste illatait, az ünnep meghittségét. Hogy erős maradjak a karácsonyrablók kísértéseivel szemben, ilyenkor, adventkor vizuális mantrákat gyűjtök, és azokba burkolom be megmaradt fényes ünnepeim legszebbikét, hogy megóvjam a hideg tekintetű, illegális szívfoglalóktól.

Forrás: [origo]


A mantrázáshoz csak annyi kell, hogy az egyre divatosabbá váló "jaj, de elegem van már most a karácsonyból, csupa rohanás és tolongás" megnyilvánulásokat kerülöm, helyettük nyitott szemmel járok, és lesem a karácsony igazi arcát, a hétköznapi csodákat. Ha szelíden, szerényen rámmosolyog az üvöltő reklámok tövéből, akármennyire is sietek, időt szakítok rá, hogy megálljak mellette, megcsodáljam, átvegyem tőle nekem szánt ajándékait, és én is megajándékozzam egy mosollyal. Ha viszont nem jön velem szemben a multivásárlástól megváltó csoda, magam utazom hozzá képzeletben.