Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold kvadrátban áll a Jupiterrel és a Marssal is. A konstelláció az arra érzékenyebbek számára nagyon fájdalmas lehet, központi kérdésként merül fel indulatkezelésünk témája.
Vágólapra másolva!

Elég nagy bennünk a feszültség, s mivel ma ráérünk, valószínűleg tudatára is ébredünk ennek a feszültségnek. Szinte mindegy, hogy kivel találkozunk, jó alany lesz arra, hogy levezessük a lelkünkben tomboló feszültségeket, s haragunkat. Amit eddig lenyeltünk, s elfojtottunk, az ma ellenállhatatlan erővel tör majd felszínre. Ennek az eredménye egy jó kis családi, vagy munkahelyi perpatvar lehet, s látszólag minden ok nélkül vagyunk morcosak, harapósak. Feszültségünk hátterében állhat, hogy úgy érezzük, nem kapunk elég időt, teret, elfogadást önmagunk számára.

A Hold belép a Vízöntő csillagjegybe, ami egészségügyi vonatkozásaiban a lábszárakat, a bokákat valamint a hormonrendszert érinti. Aki hajlamos a visszérre, jól teszi, ha ezekben a napokban kerüli a hosszas állást, ne tervezzünk erre az időszakra bevásárló körutakat. Érzelmi szempontból a Hold nincs a legjobb helyen a Vízöntőben, nem tudja kedvező hatásait kibontakoztatni. Kissé kihűlnek az érzelmek, helyükbe lép a függetlenség iránti vágy. A kötelékek kissé oldódnak ilyenkor. Jó, ha ezt tudatosítjuk magunkban, így nem fogunk neheztelni partnerünkre, ha kissé hidegebbnek érezzük, mint máskor.