Gospel-játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
December elején lép fel Budapesten a Harlem Gospel Singers & Band. A gospel koronázatlan királynője, Queen Esther Marrow által vezetett zenekar igazi soullal örvendezteti meg a közönséget.
Vágólapra másolva!

The power of soul (A lélek hatalma) a mottója a Harlem Gospel Singers új produkciójának, mely üzenet és egyben kérés is; felhívás a békés együttélésre, a kölcsönös tiszteletre és a megingathatatlan hitre egy emberibb világért. Mindez egy olyan előadás keretein belül, melynek részeseként joggal érezhetjük magunkat úgy, mintha Las Vegasban volnánk.

A társulat alapítója Queen Esther Marrow. Duke Ellington fedezte fel őt húszévesen, azóta fáradhatatlanul prédikál és énekel színpadon, templomokban egyaránt. Az együttes előadásain általában csak a műsor végén jelenik meg, hogy előadja szólóját. Fáradhatatlanul harcol a közömbösség és igazságtalanság ellen, a szabad akarat szabadságáért, aktívan részt vett Martin Luther Kinggel és bálványával, Mahalia Jacksonnal együtt a polgárjogi mozgalmakban. Olyan emberekkel lépett már színpadra, mint Ray Charles, Bob Dylan, B. B. King, Harry Belafonte, Chick Corea és még sokan mások. Napjainkban pedig minden energiáját, inspirációját és kreativitását a nemzetközileg is elismert társulat új előadásába fektette be, aminek eredményét személyesen is értékelhetjük decemberi fellépésükön.

Harlem Gospel Singers & Band, Budapest Kongresszusi Központ (XII., Jagelló út 1-3.), december 6., 20.00.