Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Alapszintű jelentés:

Az >elemi energiák egyensúlyállapotának felborulásakor (pl. tüzes akarás, düh) elszabaduló belső pszichikai erő: nyomuló levegő, azaz ártó gondolati túlsúly. A felkavart érzelmek (víz), és a mindennapi, reális világunk káosza teszik láthatóvá az önmagában láthatatlan levegőt, a gondolatot.

Esetleg a való életben átélt vihar-élmény emésztése.

A meteorológusok szakmájuk átélt, vagy tanulmányi elemeként álmodhatják újra.

Lélekszintű jelentés:

Erős gondolati mozgás. Fájdalommal, feszültséggel járó forrongó gondolatok. A környezetünkre ki nem mondott dühös szavak odabent tombolnak. Rossz hírt kapunk. Viharos jelenetek, veszekedés.

Szenvedélyek viharába kerülünk, sodródunk az erős érzelmekben. Úgy érezzük, hogy valami nálunknál mindenképpen nagyobb és rajtunk kívül álló erőnek vagyunk odavetve, amely felrepít minket a realitások talajáról.

Kereskedelmi katasztrófa esetleg közlekedési baleset (forg/atag-forg/alom) áldozataivá válhatunk.

Elsöprő erejű társadalmi mozgalmakat (for/gatag for/radalom) is jelölhet.

Ha csak híre van az álomban, akkor szorongunk valami nagy változásnak az előszelétől.

Nyomában rengeteg a pusztítás, az áldozat (főként a tornádó romboló ereje óriási), de elmúltával teljesen új élet kezdődhet.

Szellemi szintű jelentés:

Az őskáosz, az ember előtti létforma sorscsapásként rázúdul a rendezett, humán világra, annak elpusztítására tör - személytelenül.

A hagyomány is ártó erők betüremkedésének tartja a för/geteget (boszorkányszél, táltosszél), ami för/telmes dolgokat hoz az emberi létformába. A japán Kamikaze jelentése is Isteni Szél.

A tornádó közepe, mint megnyíló kozmikus szülőcsatorna van jelen, ég és föld között a mozgás erőteljes.

A láthatatlan szellem energiával telítetten megmutatja az erejét és a hatalmát.
Nyomában pusztulás és fájdalom jár, de mind e mögött ott a hétköznapi ész által fel nem fogható isteni terv a megrekedt, régi dolgok, a túlságos földhözragadtság felszámolására, hogy felszabaduljanak az energiák az új élet elindításához.

Itt az ideje egy szellemi erőből kiinduló változásnak a mindennapi életünkben, a realitások talaját átalakítva.

Lásd még > elemi energiák, >levegő, > szél, >vihar, >örvény