Bertalan, a rendszerető

Vágólapra másolva!
A Bertalan nevet viselő férfiak általában kapcsolatokat, ismeretségeket könnyen teremtő emberek, akik a környezetükben szeretnek olyan szerepeket betölteni, amelyben érzik, hogy szükség van rájuk, vagy akár nélkülözhetetlenek is.
Vágólapra másolva!

A Bertalan - Arameus eredetű bibliai név. Görög formája: Bartholomaiosz. Jelentése: Tolmai fia.

A Bertalanok számára a biztonság, amely alapvetően meghatározza gondolkodásukat, mindennél előrébb való. Éppen ezért fordulhat az elő, hogy döntéseiket alaposan megfontolják, és amíg a következő helyzetet nem látják stabilnak, addig a régiből nem lépnek ki. Ez vonatkozik a munkahelykérdésére és a párkapcsolati kérdéseikre egyaránt. Mivel biztonságukat az önálló anyagiak megteremtésén keresztül tudják megvalósítani, ezért nagyon fontos számukra az anyagi elismerés. A pénz nagyban motiváló tényező a Bertalan nevet viselő emberek számára, hiszen szeretik a kényelmes és a jó életet, szeretik kényeztetni magukat és hozzátartozóikat, s mivel igencsak fontos számukra a környezet elismerésé és véleménye, ezért ügyelnek arra is, hogy az elvárásoknak megfeleljenek.

Fejlett szépérzékkel, formaérzékkel rendelkezhetnek, ezért az életnek azok a területei, ahol megmutathatják, vagy kifejezhetik a harmónia iránti fogékonyságukat, megfelelő lehet számukra. Személyiségükre általában jellemző lehet, hogy semmit sem tesznek feleslegesen, mindent előre megterveznek. Általában rendszerető és szorgalmas férfiak, persze a rendszeretetüket nem feltétlenül abban nyilvánítják ki, hogy mindig rendet hagynak maguk után, hanem mondjuk a munkájuk, vagy a hobbijuk lehet olyan, amelyben szükség van a precizitásra, pontosságra és megbízhatóságra.

Bertalanok általában nagyon nehezen tudnak kikapcsolódni, mert számukra az igazi kikapcsolódás is valami konkrét fizikai tevékenységet jelent, a semmittevés, az unalom a legnagyobb ellenségük. Szolgálatkészségüket, munkaszeretetüket leginkább egy közösségben tudják jól kamatoztatni, mert az elismerést, amire annyira vágynak, csak itt tudják megtalálni. Gyenge pontjuk lehet, hogy gyakran elégedetlenek, s mindig valami újat, valami jobbat szeretnének, ezért keresik és vágynak a különleges helyzetekre. Természetesen az örök elégedetlensége, állandó nyugtalanságot okozhat, ezért fontos, hogy találjanak maguknak olyan elfoglaltságot, amellyel a bennük felhalmozódott óriási energiáknak kifutási lehetőséget találnak.

A párkapcsolat a Bertalanok életében nem könnyű kérdés, főleg azért, mert mindig valami újra vágynak a kapcsolatukban, ugyanakkor mégis nagyon ragaszkodó, sokszor (a szó jó értelmében vett) konzervatív emberek. A másik dolog, ami nehézzé teszi a kapcsolataikat, hogy mindig szeretnének megfelelni a külvilágnak, a párjuknak, ezért előfordulhat, hogy a párkapcsolat elején mindig minden úgy történik, ahogy a hölgyek szeretnék, mert a Bertalan nevű férfiak mindent elfogadnak. Ha döntéshelyzet elé állítják őket, nagyon nehezen tudnak állást foglalni, sőt, sokszor hárítják a döntéseket, így fordulhat elő, hogy előbb vagy utóbb a hölgyek átveszik a kormányzást a kapcsolatokban.