Angelina Jolie mindent megtesz új szerelméért

Vágólapra másolva!
A színésznő úgy látszik alaposan belehabarodott a sármos Brad Pittbe, ugyanis leszedetni készül tetoválásait, újabb gyerek örökbefogadását tervezi - immár Braddel közösen -, és a pletykák szerint már a házasságról is szó esett.
Vágólapra másolva!

Angelina Jolie minden jel szerint igen komolyan veszi új kapcsolatát. A színésznő, aki éppen Matt Damonnal és Robert De Niróval forgat közös filmet egy hidegháborús CIA történetről New Yorkban, újságíróknak elmondta, hogy nagyon hiányzik neki új szerelme, akivel egyébként egyre jobban mennek a dolgok. Úgy látszik, Jennifer Aniston nyilvános szerelmi vallomása (egy interjúja során kijelentette, hogy örökké szeretni fogja Bradet) nem szédítette meg a színészt, Angelina ezért úgy érzi, hogy sokkal komolyabbra is fordulhatnak a dolgok.

Forrás: Red Dot
Angelina, kisfiávan Maddox-szal, és hat hónapos kislányával, Zaharával


Első lépésként Angelina ex-férjének nevét szeretné lézerrel leszedetni magáról, mert a Billy Bob Thornton-tetoválás már nem tűnik olyan divatosnak. Persze a 30 éves színésznő még így is rendelkezik néhány mementóval, összesen tizenegy tetoválása van, és a múlt hónapban gyermekei, Maddox és Zahara nevét íratta fel testére.

New York-i forgatásán a színésznőt arról kérdezték, hogy terveznek-e újabb gyermeket örökbe fogadni Brad Pitt-tel, Angelina pedig örömmel ecsetelte, hogy új családja hamarosan bővülni fog. "Az örökbefogadás volt az egyik legjobb dolog, amit eddigi életem során tettem" - mondta a Star magazinnak nyilatkozó sztár. "Brad és én hamarosan még egy gyereket szeretnénk adoptálni. Vagy akár többet is." - tette hozzá lelkesen.

Közben több bulvármagazin arról kezdett cikkezni, hogy a közös ismerősök szerint a színész pár már házasságról is beszélt egymás között, de erről egyelőre a nyilvánosság előtt mindketten hallgatnak.