Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold trigonban áll a Merkúrral. Igazán érdemes most elgondolkodnunk azon, hogy a hétköznapokban, kapcsolatainkban hol, és mely ponton követünk el sorozatos hibákat. Miből erednek félreértéseink? Hol gyökereznek konfliktusaink?
Vágólapra másolva!

Elég jól kommunikálunk, amikor másokkal kapcsolatot teremtünk? Ezek a kérdések segítenek majd, hogy tisztázzuk azt, hogy miként helyezkedünk el saját kapcsolatainkban, hol van a helyünk a világban. Emellett nyugodt szívvel megvilágíthatjuk a számunkra fontos embereknek érzelmeinket. Ezek a vallomások időszerűek ezen a napon, és a fogadtatás is olyan lesz, amellyel meg leszünk elégedve. Alkalmas a mai nap tanulmányokra is, és minden olyan tevékenységre, amely a kommunikációval, ismeretszerzéssel kapcsolatos.

A Hold a Kos csillagjegyben halad. A krónikus homloküreg- és orrmelléküreg problémák ezen a napon súlyosabban nyilvánulhatnak meg. Ennek oka az is lehet, hogy ágyunk valamilyen sugárzásnak van kitéve, és mialatt alszunk, magunkhoz vonzzuk a negatív energiákat. Régi jól bevált módszer: ha van macskánk, figyeljük meg, hogy hol szeret tartózkodni. Az a hely nekünk, embereknek nem alkalmas pihenésre, alvásra. Ellenben a kutya ellentétes módon viselkedik. Ahol kutyánk szeret aludni, ott mi is biztonságosan pihenhetünk, alhatunk. Az említett panaszt még a fogaknál keletkezett gócok is okozhatják, amelyeket eddig még nem derített fel a fogorvos. Tehát akinek ilyen irányú krónikus panasza van, az keresse fel fogorvosát.

Ebben az időszakban fejünk, szemünk és orrunk kerül előtérbe. Minden, ami ezeken a napokon a fejünket, szemünket, orrunkat terheli kétszer olyan káros, lehet, mint egyéb napokon.

Ez a nap kiválóan alkalmas kirándulásra, hosszabb gyalogtúrára is.