Cameron Diaz nem akar szülni, inkább örökbefogad

Vágólapra másolva!
Egyre bővül azoknak a hírességeknek a köre, akik úgy gondolják, hogy örökbefogadott gyermekekkel szeretnének családot alapítani. Legutóbb Cameron Diaz jelentette be, hogy hamarosan adoptálni szeretne egy, vagy akár több gyereket.
Vágólapra másolva!

Az Édes kis semmiség sztárja 32 évesen úgy érzi, hogy itt lenne az idő felvállalni az anyaszerepet, de mivel egyelőre még nem szeretne szülni, úgy érzi, az örökbefogadás lenne a tökéletes megoldás. Cameron szerint tökéletes korban van a családalapításhoz, és mivel 2003 óta Justin Timberlake-kel boldog kapcsolatban él, nem látja akadályát, hogy gyermeket vállaljon.

Nem csak azért döntött az adoptálás mellett, mert egyelőre még nem szeretné terhességgel megszakítani karrierjét, hanem mert Angelina Jolie - aki Kambodzsából és Etiópiából is örökbefogadott egy kisfiút és egy kislányt - példája megmutatta számára, hogy mennyi segítségre szoruló árva él világszerte, akiknek otthonra és szeretetre van szükségük.

A Now magazinnak nyilatkozó szőke szépség egyelőre feltételes módban beszélt a gyermekvállalásról: "Szeretnék már családot alapítani. Abban a korban vagyok, amikor a gyerek utáni vágy egyre erősebb lesz. Azt hiszem, világszerte számtalan olyan gyermek él, akinek nincs otthona, családja, és egyáltalán nem lenne ellenemre, ha örökbefogadhatnék egy, vagy akár több gyereket. Otthont és szeretetet adnék nekik."

Az utóbbi napokban nemcsak Cameron beszélt a nyilvánosság előtt örökbefogadási terveiről, a latin énekes, Ricky Martin is bejelentette, hogy három kislányt szeretne örökbefogadni a közeljövőben. Ricky saját elmondása szerint indiai turnéja során Kalkutta utcáin találkozott azokkal a gyermekekkel, akiket szeretne magához venni.