Kate Hudson: A hűtlenségről jobb nem tudni

Vágólapra másolva!
A házasságban jobb, ha szó sem esik a hűtlenségről - ezt az elvet vallja Kate Hudson is, aki már öt éve él boldog kapcsolatban Chris Robinsonnal, a Black Crowes zenekar énekesével, talán pont ezért.
Vágólapra másolva!

Goldie Hawn lánya, akit a Majdnem híres című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek, az Access Hollywood című televíziós műsorban nyilatkozva elmondta, véleménye szerint a boldog házasság titka többek közt az, ha az ember még csak nem is beszél a hűtlenségről. "A monogámia nem reális életforma, de én azt hiszem, képesek vagyunk hűségesek lenni, és mindent meg kell tennünk ennek érdekében" - mondta a 26 éves színésznő.

Kate 2000. december 31-én ment hozzá a Black Crowes frontemberéhez, egy tizennyolc hónapos kisfiú, Ryder boldog anyukája, és véleménye szerint jól működő kapcsolatának titka a hűtlenség témájának mellőzése.

"Meggyőződésem, hogy a férjem nem csalt meg eddig, de ha igen, addig jó, amíg nem tudok róla" - mondta a 26 éves színésznő. "Ha a hűség kérdésével foglalkoznék, akkor minden nap megállás nélkül csak azon agyalnék, hogy a férjem megcsal-e, vagy sem. Ha mégis megtenné, akkor nem akarok tudni róla. Amíg jól mennek itthon a dolgok, addig jobb, ha nem foglalkozom ezzel."