A zöld szemű szörny visszatér

Vágólapra másolva!
A múltkori eszmefuttatásomra érkezett levelek azt jelezték, senkit nem érdekel Fáni kutyám és Pacni macskám küzdelme, viszont dúl az emberi lelkekben a féltékenység. Úgy tűnik, senki nem akarja evolúciós alapon hasznosnak ítélni féltékenységét, hanem makacsul ragaszkodik ahhoz a napi tapasztalathoz, hogy ez nem jó érzés. Abszolút megértem ezt. Másfelől mégiscsak lovagolnék egy kicsit még az evolúciós gondolaton, hogy ha már szenvedünk, legalább érezzük át ennek tudományos mélységeit is.
Vágólapra másolva!

A napi praxis és az elvont tudomány szoros kapcsolatát példázza a nagy kémikus, Lavoisier végső nagy kísérlete is, melyben - ha csak pillanatokra is - de megteremtődött a kapcsolat eszme és gyakorlat között. A francia forradalomban oly mindennapossá váltak a guillotine-os kivégzések, hogy számos amatőr természetbúvár szórványos megfigyeléseket tett, miszerint a levágott fejek még éltek pár másodpercig. Nos, mikor Lavoisier-ra került a sor, megígérte tanítványainak, hogy levágott fejével addig fog másodpercenként pislogni, amíg csak bír. Aki végigrágja ezt az írást, a végén megtudhatja.

Reklamálni a "gyártónál" tessék!

Kritikus olvasóim felvetették, hogy a féltékenységnek nem sok köze van az apaság biztosításához vagy a férfi eltartóerejének megtartásához, szerintük egyszerűen fáj a másik elvesztésére gondolni, vagy megszégyenítő blamázs, ha az embert palira veszik és megcsalják. Azokról az anyagi természetű galibákról nem is beszélve, amikhez aztán egy válás vezet. A tudomány természetesen akkor ér valamit, ha választ ad a napi tapasztalatokra. Ezek a válaszok azonban éppen azt firtatják, hogyan is lett "tervezve" az emberi agy, hogy így éli meg a dolgokat és nem másként. A féltékenység ugyanis gyakran nem tűnik logikusnak, és ez felveti a kérdést: vajon soha nem is volt logikus? Dehogynem. Amikor vadászó-gyűjtögető ősemberek voltunk, csak már ebből kinőttünk.

Forrás: [origo]


De vegyünk egy példát.
Ha egy patkányt egy étel elfogyasztása alatt röntgenbesugárzásnak tesznek ki, és ettől később rosszul lesz, egész életében kerülni fogja azt az ételt. Az emberi gondolkodás is ezt a főcsapást követve fejlődött, mindenhol okokat keresünk és nagyon sokszor hamis ok-okozati kapcsolatot tételezünk föl, csupán mert egymást követik az események. Az agyban kifejlődött egy külön "okság" modul. A gondolkodás evolúciós termék, minél fejlettebb egy állat, annál okosabb. A gondolkodás nem pusztán emberi jelenség, és nem azért van, hogy matematika példákat oldjunk meg, hanem hogy a tapasztalatokra támaszkodva képesek legyünk jóslásokat tenni elkövetkező események bekövetkezési valószínűségére. Rengeteg bizonyítékunk van arra, hogy a gondolkodás sajátságai, az érzelmi működésünk, a beépített viselkedésprogramok évmilliók alkalmazkodásának terméke. Az idegengyűlölet, a házasodási rendszerek, a párválasztási stratégiák, az alapérzelmek, az anya-gyerek kapcsolat, na és persze a féltékenység az egész világon minden kultúrában jelen vannak. Kultúránként variálódva, de univerzális jelenségek.

Világos, hogy egy elvont evolúciós program lehet akármilyen hasznos, ha nincs végrehajtási terv. Ha a szaporodás evolúciós érdek, attól az még nem megy végbe automatikusan. Ki kell alakulnia tehát olyan lelki közvetítő mechanizmusoknak, amit az egyén átélhet késztetésként. Erre "találták" ki a nemi vonzalmat. Ez elégséges a gyermek létrehozásához, de nem a felneveléséhez. Ehhez ugyanis férfinak és nőnek együtt kell maradnia. Kifejlődött tehát egy olyan modul, amely a tartós együtt maradást szolgálja, ez a kötődés és a szeretet. Hogy találjuk meg azt, aki erre alkalmas? Kell egy kereső modul, amely felméri "mennyire illünk össze". Ha a célkeresztben feltűnik a megfelelő egyed, ránk tör a lelki vonzalom és a szerelem. Ezeket a programokat nem kell senkinek tanulni, majdnem mindenki csípőből tudja őket.