Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold szextilben áll a Marssal. Nagyon vitálisak lehetünk, tetterősnek, határozottnak érezzük magunkat. Talán ennek is köszönhető, hogy nem térünk ki olyan viták elől, amelyekbe máskor talán nem mennénk bele.
Vágólapra másolva!

Spontán módon, bátran cselekszünk, és még a megfelelő időpontot is el tudjuk találni a tetteinkhez. Sokkal jobban megérint minket ezen a napon a nálunk gyengébbek, a rászorulók helyzete. Ösztönösen védjük a védelemre szoruló embereket a mai napon. Ugyanakkor egy-egy konfliktus kezelésében tanácstalanok lehetünk: nem tudjuk, hogy vajon érzéseinkre hallgatva, vagy izomerőből lenne érdemesebb megoldani problémáinkat. Tudatosan kezelve a helyzetet, több oldalról megvizsgálva az adott konfliktusokat, sokkal hatékonyabban tudjuk kezelni azokat.

Kora délután azonban belép a Rák csillagjegybe, így délután számíthatunk egy kis gyomorégésre. Jó szolgálatot tehet, ha előző nap nyers almát fogyasztunk, illetve kamillateát kortyolgatunk apró kortyonként. Ezekkel a praktikákkal általában meg lehet előzni a fenti panaszt. Akinek gyomorfekélye van, az a mai napon sikeres kezelésbe kezdhet. A kezelés abból áll, hogy a mai naptól egy ideig kizárólag növényi ételeket fogyasszunk.

Ha hajlamunk van asztmás betegségre, akkor ezeken a napokon jobban kell ügyelnünk magunkra. Érdemes ellenőrizni, hogy vajon jó helyen van-e a fekhelyünk, mivel ez a körülmény is kiválthatja a fenti tünetet. Javítsunk lakásunk levegőjén. Ezt ma már számos módon megtehetjük. Nagyon jó légszűrő berendezések vannak forgalomban, ráadásul aromaterápiás kezelést is végezhetünk velük.