Shop, shop, hurrá!

A shoppingolás mint olyan több okból is szórakoztató. Először is mert annyi vicceset látok, hallok, és még bambi is kapható. Aztán meg ott van maga a véres akció, a körömrágós dráma, a sikoltozós horror, vagyis a világok harca, a hiperkúl árufelhozatal versus extralarge testalkat összecsapás.

Hát először is újra csak megállapítom, hogy vásárolgatni - magyarul shoppingolni - plázában az igazi. Sétálgatok először céllal, mert úgy sejtem, tudom, merre járok a plázán belül, és tudom, hogy pozíciómhoz képest pontosan hol van a vágyott butik. Aztán már csak bolyongok céltalanul, hagyom, hogy megelőzzenek a határozott léptű, feneküket profin riszáló tizenéves plázajáró lányok. Konstatálom, hogy ez itt mostan egy szociográfiai mélymerítés lehetősége, úgyhogy igyekszem elcsípni egy-egy szót beszélgetésükből és lesem a testtudatos technikát. Meg iktatom képi memóriámba a trendiség kulcselemeit. Strasszos műköröm, 2 négyzetcentiméteres top, amiből elöl virágmintás köldökpiercing, hátul lapockára festett méretes nonfig henna érvényesül vizuálisan rendesen, tűsarkú tornacipő (??), férfinadrág csípőcsontra tolva, abból jelzésszerűen kikandikáló tangabugyi, arany ékszer, satírozott haj és önbarnító krém. Szerencsére még mielőtt elfelejteném, miért is jöttem, és beruháznék egy műkörömre ott a helyszínen, balról felbukkan az üzlet, amit már egy órája keresek.

Mivel a pláza háziasszonyainak köszönhetően mindent tudok a legtutibb cuccokról, egy divatdiktátor tévedhetetlenségével ismerem fel pillanatok alatt a legújabb kollekció szekcióját, és különítem el a több mint egy hetes, ennélfogva necces darabok eldugott részlegét. Rögtön lecsapok egy, az imént már élő modellen is megszemlélt katonai sokzsebes nadrágra. Kissé elbizonytalanít, hogy a nadrág lefektetve, kiterítve éppoly rémisztő, mint a nagyi víkendtelekre járó, napraforgómintás bermudanadrágjai. Mégis jól állhat ez emberen? De hisz magam láttam, hogy igen. Biztonsági játékot játszom, inkább végigböngészem a divatból már rég kiment, egy hete érkezett darabokat is. Ezeknek határozottan nadrágabb formája van. A méret kiválasztásában nem segít a régi, szép 80-as években, kisvárosom Centrum áruházának lányka konfekció osztályán betanult nadrághossz lábhoz igazítós módszer. Úgy veszem észre, hogy még a nullás méretű nőknek is kétméteres a lába. Pillanatra rabul ejt ez az anatómiai paradoxon, de aztán lemondok a tudományos megfontoltságról és a szívemre hallgatva mindegyik naciból kiválasztok valamilyen méretet (nem nullásat). Az öltözőfülke intim house-zene dübörgésében, amíg legyűröm magamról a melegtől rám ragadt nadrágomat, eszembe jut egy nadrágos sztori. Egyszer - de csak egyszer - kipróbáltam, milyen repülőn utazni az ázsiai, pelenkamód felhajthatós, majd elöl, végül hátul megkötős nadrágban. Mindaddig remek volt, amíg a szükség rá nem vett, hogy behajtogassam magam a repülő mosdójába. Mivel a padló kellő útmutatást adott arról, hogy az út alatt nem én voltam az első látogatója a kis fülkének, a nadrágom viszont fehér volt, ezért a pár perces pisilés mintegy tízpercnyi brutáljóga-bemutatóvá vált. Kezdve a cowboyterpesszel, folytatva a nyak körül csomóra kötött nadrágszárral, végül befejezve egy elegáns WC-fedélre állással. Azóta is meggyőződésem, hogy a mosdó be volt kamerázva, és a stewardessek röhögve nézték végig vergődésemet, mert amikor izzadtan kijöttem a fülkéből, nagyon kedvesen mosolyogtak rám, de paranoiás gyanakvásomnak úgy tűnt, mosolyuk mögött a pukkadozó röhögés bujkál. Még nadrágszár-csomóval a nyakamon megfogadtam, ezt a nadrágot soha többé nem veszem fel, ha bármiféle közlekedési eszközön kell utazzak 5 percnél hosszabb időt.