Segítség, csíkos lettem!

Vágólapra másolva!
A bőr feszülési csíkjai - orvosi nevükön a striák - a leggyakoribb bőrtünetek közé tartoznak. Leggyakrabban terhességi csíkokként emlegetjük őket, pedig férfin és nőn, kövéren és soványon egyaránt előfordulhatnak. Sajnos ezek a csíkok, ha egyszer kialakultak, már örröké velünk maradnak, éppen ezért a megelőzés sokkal fontosabb.
Vágólapra másolva!

A serdülőkorú lányok 70 százalékán, a kamasz fiúk 40 százalékán, a terhesek 90 százalékán jelennek meg striák, és akkor még nem beszéltünk a sportolókról, a hirtelen meghízottakról, a testépítőkről. A striák ritkán súlyos hormonzavar tünetei is lehetnek, ilyenkor alapos orvosi kivizsgálás szükséges. Egyes családokban az öröklődő fokozott striaképződési hajlam a kötőszöveti gyengeség jele.

Forrás: [origo]


A striák kialakulásának mechanizmusa még nem teljesen ismert. Bizonyos, hogy - hormonhatásra vagy genetikai okból - megváltozik a bőr kötőszövetének anyagcseréje, és emiatt az elasztikus rostok megritkulnak, a bőr szakítószilárdsága és rugalmassága csökken.

Ha a bőrt egyúttal hirtelen feszítő hatás is éri, megjelennek a látható striák, amelyek jellemzően a feszülés irányára merőlegesen futó, többszörös, egymással párhuzamos lilásvörös csíkok. A striák területén csíkszerűen sorvadt a hám és az irha is, az érintett bőrterület besüppedt vagy akár sérvszerűen előboltosul. Leggyakrabban a törzs alsó részén, a fartájékon, a combokon, a melleken, a felkar hajlító felszínén, terheseken a hason jelennek meg striák. A kezdetben vöröses ("aktív stria") színű csík később kifehéredik, gyöngyházfényűvé halványodik ("inaktív stria").

Szerencsére csíkjaink a legtöbbször csak kozmetikai hibát jelentenek. Ezt a szépséghibát azonban sokan lelkileg tragédiaként élik meg, ezért szinte mindent megtennének eltüntetésük érdekében. A kezelés lehetőségeiről később lesz szó, de már itt is fontos megjegyezni, hogy a súlyt a megelőzésre kell fektetni, mert a már kialakult striákat nyomtalanul eltüntetni lehetetlen.
A legkorszerűbb orvosi kezelési módszerek is csak javítanak a striákon.