Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Reggel a Hold kvadrátban áll a Szaturnusz bolygóval. Testi szinten csontjaink fájhatnak, izületeink rendetlenkedhetnek.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold trigonban áll a Neptunusszal. Ösztönzőleg hat képzeletvilágunkra, vagy pszichikus és kreatív képességeinkre. Álmaink különlegesek, kifejező erejűek lehetnek. Mindenképpen jegyezzük meg őket, alaposan gondolkodjunk el tartalmukon. Könnyen lehet, hogy ezen az éjszakán magasabb szintről kapunk információkat, segítő tartalmú üzeneteket. Az éjszaka hangulata nappal is folytatódik. Álmodozással kívánjuk tölteni a napot, szabadon engedve fantáziánkat. Pszichikailag fogékonnyá válunk, ami felkelti érdeklődésünket életünk ezen oldala iránt. Legjobb, ha egyedül maradunk, és kapcsolatba lépünk belső világunkkal. Figyeljünk sejtelmeinkre, átsuhanó gondolatainkra, érzéseinkre. Ezek a mai napon csöppet sem lényegtelenek.

Délután már sokkal tettre készebbek leszünk, hiszen a Hold szextilben áll a Plútóval. Az átlagosnál sokkal kitartóbbak, célratörőbbek lehetünk a mai napon. Fanatikusan törhetünk előre célunk felé. Ezzel vigyáznunk is kell, hiszen nem taposhatunk el másokat saját előrejutásunk érdekében. Lelki szinten saját magunk és mások érzelmi mélységei foglalkoztatnak. Azon kaphatjuk magunkat, hogy mások motivációin gondolkodunk, sőt, lehet, hogy az foglalkoztat minket, hogy másokat hogyan használjunk fel saját céljaink elérése érdekében. Tartsuk ma szem előtt az etikai kérdéseket, morális szempontból figyeljünk oda saját viselkedésünkre. Kényes, bizalmi információk juthatnak ma a fülünkbe kollégáinkról, közelebbi ismerőseinkről. Kiderülhetnek olyan dolgok is, amelyeket az illető mindenképpen takargatni akar. Ha lehet, ne éljünk vissza ezekkel, ne adjuk tovább a hallott dolgokat.

A Hold még a Mérleg csillagjegyben halad. Néhány szabály, amivel veseproblémáinkat könnyebbé tehetjük saját magunk számára. Étkezéseink alkalmával vegyük figyelembe, hogy néhány zöldség, közöttük például a paradicsom kőképző hatású lehet. Tejet inni este, lefekvés előtt nem tanácsos, miután erősen megterheli a veséket. Hólyaggyulladás esetén rengeteg folyadék fogyasztása ajánlott, a legjobb a gyógytea, vagy az ásványvíz. Ezzel "átmossuk" szervezetünket, így talán el tudjuk kerülni az antibiotikumos kezelést. Javaslom a csalántea alkalmazását, kúraszerűen.