Zöldséges báránycurry

Vágólapra másolva!
Gyümölcsök, zöldségek, egzotikus és hazai hozzávalók új szerepben, pikáns receptekben. Kaldeneker György szakács hétről hétre különleges finomságokat ajánl oldalainkon.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 50 dkg báránycomb, 2 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál currypor, 1 szál sárgarépa, 1 db cukkini, 1 db piros pritaminpaprika, só, őrölt bors, 1 csokor friss mentalevél, 1 evőkanál étkezési keményítő

Egy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát, pároljuk addig míg üveges nem lesz. Szórjuk bele a curryt, keverjük jól össze és pirítsuk még egy percig. Tegyük bele a kis kockákra vágott bárányhúst, sóval és őrölt borssal ízesítsük.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Kevergessük addig míg levet nem enged a hús, ha már kezdi elfőni, kevéske vízzel állandóan pótoljuk. Ha már majdnem megpuhult, adjuk hozzá a nagyobb kockákra vágott paprikát, cukkinit és a felkarikázott sárgarépát is. Még legalább 5-6 percig főzzük, majd hideg vízzel elkevert keményítővel sűrítsük be a főzőlevét. Tálalás előtt keverjük a forró ételbe a durvára összevágott mentát.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Körítésnek zöldséges-mentás kuszkuszt kínáljunk.

Tipp: pároláskor 2-3 deciliter vörösbort is adhatunk hozzá, azzal még finomabb lesz.