Jól érzem magam a bőrömben

Vágólapra másolva!
Lyn de Gara, a Női lapozó imázstervezője minden hónapban kiválaszt egy-egy szépülni vágyó olvasónkat, aki  a szemünk láttára változik át. A legutóbbi pályázat nyertese Tóth Kata, aki valószínűleg mindenkit elkápráztat majd.
Vágólapra másolva!

Milyen célból kerested fel Lyn de Garát?

Sohasem tanultam sminkelni, csak saját elgondolásom szerint, illetve a magazinokban látott képeket próbáltam leutánozni. Kíváncsi voltam, hogy egy igazi szakember mit tud belőlem "kihozni". Mennyire igazak azok a képek, melyeket az interneten láttam, hogy úgymond a rút kiskacsa is lehet néhanapján hattyú. Hát igazak az interneten látott képek, én csak tudom, hattyú lett belőlem!

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Nagyobb kép

Nagyobb kép

Katának nemcsak a sminkje és a ruhája, a kisugárzása is megváltozott


A tanfolyam előtt milyen sminkelési tapasztalaid voltak, milyen stílusú ruhákban jártál?

17 évesen kisminkelt egy kozmetikus barátnőm - ez volt az egyetlen támpontom. A ruháimat sohasem a divat határozta meg, sokkal inkább az egyediségre törekedtem.

A tanfolyamon milyen sminkelési trükköket sajátítottál el?

Itt engedtem meg először, hogy kiszedjék a szemöldököm. Most már sajnálom, korábban makacs voltam ezen a téren is.


Újszerű volt számomra az árnyékolási technika, illetve azt tudtam, hogy az alapozónak komoly szerepe van, mégsem használtam. Ma már tudom, hogy ez nem egy "vakolat", sokkal inkább a festékek tartósítója.

A tanfolyamon milyen öltözködési stílust választottatok a személyiségedhez, és miért?

A tanfolyamon a korábban is létező stílusom mélyítettük el azokkal a tanácsokkal, amelyeket Lyntől kaptam.

Forrás: Lyn de Gara

Mi az, amit ezentúl majd másképen csinálsz?

Biztos, hogy ezentúl ritkítom a szemöldököm, az alapozó ott lapul majd a sminktáskámban. Mindennap úgy sminkelem ki magam, ahogy azt Lyntől tanultam.

Kipróbáltad már a tanfolyamon tanultakat?

Igen, már másnap 40 percig sminkeltem magam, ami miatt elkéstem a munkahelyemről. Talán épp ennek köszönhetően ezt senki sem tette szóvá...

Forrás: Lyn de Gara

A környezeted észrevette a változásokat?

Amikor kiléptem Lyn "kezei közül", nagyon sok elismerő pillantást kaptam. Szerintem ez nem csak a külső változásnak köszönhető. A különbséget ítélje meg mindenki saját ízlése szerint. Sokkal inkább az a belső önértékelés, hogy nő vagyok, és "köszönöm, jól érzem magam" szintű mosoly vonzotta a fent említett tekinteteket.

A barátom egyébként még aznap fotókat készített rólam, sőt a stúdióban készült felvételeket büszkén mutatta meg kollégáinak, de munkahelyemen is érzékelhetően sok dicséretet kaptam.

Nyerj smink- és imázstanácsadást!

Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink- és imázstanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: [email protected]

A szükséges adatok: név, telefonszám, e-mail cím, kor, rövid leírás arról, hogy miért jelentkezik a tanfolyamra, mit vár tőle, és milyen változást vár a tanfolyamtól (esetleg: milyen alkalomra szeretne sminket, öltözködési tippeket). A levél mellé kérünk csatolni egy nem túl régi portréfotót (jpg/jpeg formátumban).
A havi sorsoláson nyertes olvasónkkal a tanfolyam után interjút készítünk, és természetesen a változás előtti, utáni fotóját is bemutatjuk.

A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal.
A jelentkező által megadott személyes adatokat (név, e-mail cím, adatok) szigorúan bizalmasan kezeljük, a tanfolyam meghirdetőin kívül másnak át nem adjuk.

A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok:
Első nyertesünk Farkas Hajnal.
Második nyertesünk Wéber Mónika.
Harmadik nyertesünk Takács Marika.
Negyedik nyertesünk Mészáros Marianna.
Ötödik nyertesünk Vankó Gabriella.
A szingli-pályázat nyertese: Bagi Éva
Hatodik nyertesünk Demmel Tímea
Hetedik nyertesünk: Bátonyi Zsuzsanna és lánya, Ágnes
Nyolcadik nyertesünk: Bodrogi Lilla
Kilencedik nyertesünk Varga Gabriella
Tizedik nyertesünk: Farkas Edit
Tizenegyedik nyertesünk: Reiner Zsuzsanna
Tizenkettedik nyertesünk: Hegedűs Nelly
Tizenharmadik nyertesünk: Fehér Hajnalka
Tizennegyedik nyertesünk: Sóron Ildikó
Tizenötödik nyertesünk: Juhász Erika
Érett-nő pályázat nyertesünk: Turos Tarjánné
Tizenhatodik nyertesünk: Tóth Kata