Angelina Jolie minden filmpartnerébe szerelmes lesz

Vágólapra másolva!
A gyönyörű színésznő új filmje, a Mr. és Mrs. Smith reklámozása közben elárulta, hogy a forgatások alatt bele szokott szeretni filmes partnereibe.
Vágólapra másolva!

"Azokkal a színészekkel, akikkel együtt dolgozom, nagyon sok időt töltünk el közösen. Bíznunk kell egymásban, hiszen sokszor vagyunk egymásra utalva. Ezek miatt szoros kapcsolatba kerülök kollégáimmal, sokszor szerelmes is leszek az aktuális partnerembe" - vallotta be a vonzó filmcsillag, akit már több ízben is a világ legszebb hölgyének választottak.

Tény, hogy két korábbi férjével is különböző forgatásokon ismerkedett meg, és a hír hallatára egyre többen kezdik félteni pasijukat az Angelinával való forgatástól.

Jolie kijelentése ráadásul csak megerősíti a pletykákat, miszerint a Mr. és Mrs. Smith forgatásán összejött Brad Pitt-tel, akinek emiatt romlott meg a házassága.