A víz elem - a változatosság

Vágólapra másolva!
A védikus tudományok öt alapvető durvafizikai elemet különböztetnek meg, melyekből testünk és a minket körülvevő élő vagy élettelen tárgyak felépülnek. Ez az öt elem a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az elemek közül a víz az örökös mozgást, változatosságot képviseli.
Vágólapra másolva!

A víz az egyik legfontosabb éltető elem. Eső, és tiszta ivóvíz nélkül nincs élet. A víz elem fontos tulajdonságai közé sorolhatjuk, hogy erősíti egy adott tér energiapotenciálját, valamint információ tároló és hordozó képessége van.

Japán kutatók - Massaru Emoto vezetésével - olyan kísérleteket végeztek, ahol mikroszkopikus fotókat készítettek egy adott vízfelület kristályszerkezetéről lefagyasztott állapotban. Amikor közvetlenül a vízfelszín mellett valamilyen kellemes jelentésű szó hangzott el - mint például "szeretet, tisztaság, angyal", vagy valamilyen szép muzsika szólt -, a víz molekulái szabályos szerkezetbe rendeződtek. Ha azonban kellemetlen szavak hangzottak el - mint például "piszkos, ördög" -, akkor a vízrészecskék szerkezete zavaros, sőt kifejezetten csúnya volt. E kísérlet is bizonyítja a víz információhordozó képességét.

A víz energiapotenciál-növelő képessége a vaszati energetikai törvényeivel kapcsolatban válnak fontossá. E törvények szerint, a telkünk északkeleti féltekéjét pozitív energiapotenciálú területnek tekinthetjük, míg a délnyugatit negatív energiapotenciálú területnek. Az egyes területek energiáit azonban befolyásolhatjuk: a tiszta víz, a nagy terek, a lejtések erősítik az energiákat, míg a nehéz, nagy tömegű tárgyak, szűk terek vagy az emelkedő felszíni formák gyengítik az energiákat. E gondolatot követve egyértelművé válik, hogy a tiszta víz jelenléte északon, északkeleten és keleten a legkedvezőbb, mert ezeken a területeken a pozitív energiákat erősíti, míg a jelenléte délnyugaton az ottani negatív energiákat erősíti, ami egyáltalán nem kívánatos.

Nagyon óvatosan és körültekintően kell ezért megválasztanunk otthonunkban a víz, illetve a vizes helyiségek helyét. Az alábbi ábrák sokat segítenek ebben. Az elsőn azt tanulmányozhatjuk, hogy az öt elem mely égtájakon van jelen:

Északnyugat
levegő

Észak
levegő, víz

Északkelet
víz, éter

Nyugat
föld, levegő, víz

Centrum
éter

Kelet
éter, tűz

Délnyugat
föld

Dél
tűz, föld

Délkelet
tűz