Férfi is voltam meg nő is, egyszerre

Vágólapra másolva!
Vannak álmodók, akik álmukban nagy meglepetésükre férfiként látják magukat, bár a nappali életükben nők, vagy éppen fordítva: férfiak, és nőként álmodják magukat, ráadásul olykor áldott állapotba kerülnek, gyermeket szülnek. Néha a kétneműség erőteljes jeleivel találkoznak az álmodók egy másik álomszereplőnél, vagy éppen önmagukkal kapcsolatosan. Ezek igen döbbenetes erejű élmények, hiszen az álmodó nappali tudatával semmiképpen nem egyeztethetők össze. Ezekben az álmokban azonban nem a fizikális testünket látjuk, hanem a lélektestünkkel szembesülünk.
Vágólapra másolva!

Ezek az álmok azt jelzik, hogy a lélek még emlékezik valamiféle teljességélményre, visszaidézi a boldog mitikus aranykort, amikor az emberi lények nő-férfiként, férfi-nőként úgy gurultak a boldogságtól, hogy még az istenek is irigyelték őket.

Azt is meg kell említenünk, hogy végtére is minden ember kétnemű. Ez is összetetté teszi a szexualitás problematikáját. A nemi identitás kialakulása bonyolult genetikai - lelki - tanulási tényezőkön nyugvó érzékeny, sérülékeny folyamat. Számos különlegesnek számító nemi identitás-változat is kialakulhat.

Az anyaméhben eltöltött első hét hétben embrióként mindnyájan nők vagyunk. Sőt, mindnyájan egy férfi és egy nő egyesüléséből keletkeztünk. Tehát valahol jelentkeznie kell a lelkünkben az ellentétes nemiség erőinek. És valóban létezik a személyiségünknek egy másik oldala is, amely ellentétes nemű a biológiai nemünkkel. Ez a bennünk élő férfi, illetve bennünk élő nő álomalakként jelentkezik.

A kétneműségről szóló álmok tipikusnak tekinthetőek a prepubertás, pubertás időszakában, esetleg fiatal felnőttkorban, amikor a nemi identitás még képlékeny, alakulóban van. Ezért is védi a törvény a kiskorúakat a szexuális zaklatások, így a homoszexuális kísértések ellen is.

Felnőttkorban egy bizonyos érettségi szint elérését jelölik, illetve harangozzák be az androgünitásról szóló álmok. Tehát azt a szintet, amikorra egy férfi erős női ént, illetve egy nő erős férfi ént fejleszt ki magában, tehát egyfajta teljességet épít ki önmagán belül.