Júniusi egészségügyi előrejelzés

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Ebben a hónapban sok mindent szeretnél magadba zárni. Nem tudod felvállalni új ötleteidet, tehát a kezdeményezőkészséged most nem olyan újító szellemű, mint ahogy azt tőled megszokhatták. Emellett sokkal szelídebb vagy mint máskor, mintha félnél a saját hevességedtől, nem szívesen mész bele a vitás helyzetekbe. Érzelmeidet is egy kissé magadba fojtod, és lehet, hogy éppen annak az ideje jött el, hogy egy kicsit befelé is figyelj. Egészségügyi értelemben előtérbe kerülnek a lábaid, ezen belül is a talpad területe, tehát érdemes reflexzóna masszázst végeztetned.

Bika (április 21. - május 20.)
Életednek ebben az időszakában nagyon szeretnél kicsit nyugodtan és lassan élni, ahogyan az alapkarakteredhez is illeszkedne. Ezt a világ most nem nagyon engedi meg neked, ami bizony nincs kedvedre. Teszed a dolgodat, mint máskor, ám mindig ott motoszkál a fejedben, hogy milyen jó lenne egy kicsit elbújni a hétköznapok elől. Elég lenne néhány egyedül töltött nap is ahhoz, hogy boldog légy, és feltöltődj egy kicsit. Egészséged tekintetében előtérbe kerül a talpad területe, ezért nagyon jót tenne neked, ha reflexzóna masszázst alkalmaznál.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Saját magadhoz képest nagyon energiátlan, lassú, talán egy kicsit magadbaforduló is vagy. Nem jellemzőek rád ezek a tulajdonságok, hiszen általában nagyon szereted a jövés-menést, kapcsolatokat, és azt is, ha sok minden történik veled. Azonban néha megengedheted magadnak, hogy egyedül legyél, és feltöltődj, hiszen mindez szükséges ahhoz, hogy fel tudd dolgozni mindazt a sok hatást, amely életed során ér téged. Egészséged tekintetében előtérbe kerül bokád, és lábszárad területe. Ha sportolsz vagy kirándulsz, akkor figyelj oda ezekre a testrészeidre.

Rák (június 22. - július 22.)
Nagyon könnyen kerülhetsz kapcsolatba a magasabb erőkkel ebben a hónapban. Szinte tenned sem kell ahhoz semmit, hogy megváltozott tudatállapotba kerülj. Minden ilyen "kirándulás" rendkívüli élményekkel gazdagít, és sokkal bölcsebbé tesz téged. Meglehet azonban, hogy hétköznapi teendőidre sokkal kevesebb gondot fordítasz, tehát a legjobb az lenne, ha minél kevesebb kötelezettséget vállalnál most magadra. Egészséged tekintetében előtérbe kerül a csontrendszered, és lehetséges, hogy testi szinten nehézkesebb leszel, nehezebben megy most a napi rutin.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Sajnos elég zavaros időszak elé nézel a következő hetekben, azonban ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen megküzdeni ezzel a problémával. A legnagyobb gond az lehet, hogy életedben felüti a fejét a káosz, és a bizonytalanság. Főleg a kommunikáció területén kell szembenézned ezzel a problémával, vagyis sorozatos félreértések generálódhatnak életedben. Ilyenkor semmi más nem segít, csak a világos kommunikáció. Egészségügyi értelemben előtérbe kerül a csípőd tájéka, valamint a vénáid területe. Ebben az időszakban nem tanácsos túl forró vízben fürödnöd.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Egzisztenciális kérdésekben ez a hónap rendkívüli eseményeket tartogat számodra, karriered íve meredeken megemelkedhet. Szerencsére ezeket a kellemes lehetőségeket és elismeréseket el is tudod fogadni: nincs olyan érzésed, hogy nem érdemelted meg a bizalmat, és az előbbre jutást. Mindez munkádnak gyümölcse, és ezzel tisztában is vagy, hiszen a szorgalmad mindig töretlen - nincs olyan ember a világon, aki nálad többet és pontosabban dolgozna. Egészséged tekintetében, ebben a hónapban az alhasad tájéka, nemi szerveid kerülnek előtérbe.