Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold kvadrátban áll a Plútó bolygóval. Ezért meglehetősen indulatossá válunk, csak úgy forrnak bennünk az energiák, amelyeket nem is nagyon tudunk hová tenni. Szexuális késztetéseink nagyon megerősödhetnek, olyan emberekkel is hajlandóak vagyunk ilyen irányú kapcsolatot létesíteni, akikkel máskor talán nem.
Vágólapra másolva!

Hajlunk arra, hogy saját lelkünkben kutakodjunk egy kicsit, azonban ez meglehetősen fájdalmas. Azonban pont ez a vonzó most számunkra benne, hiszen meglehetősen önkínzó hangulatban lehetünk.

Később már érződik a Hold-Nap trigon hatása, ezért kedvesünk, házastársunk tud nekünk vigaszt nyújtani, még abban az esetben is, ha már régóta rossz kapcsolatban élünk. Most megtehetjük az első lépést egymás felé, azonban ez még nem elég a jó kapcsolathoz: az első lépést másodiknak is kell majd követnie.

A Hold trigonban áll a Nappal. Kedvesünkkel, házastársunkkal jó a kapcsolatunk, s emellett ezt a konstelláció kihasználhatjuk saját, belső gyermekünk gyógyítására is.

A Hold még mindig a Szűzben jár. A Szűz napjainak különleges ereje az emésztőszerveken válik észrevehetővé. Éppen az érzékeny embereknek támadnak ilyenkor gyakran emésztési problémáik. A megfelelő segítő étrend különösen ajánlott ezekben a napokban, legalábbis a zsíros vagy nehéz ételekről érdemes lemondani. Szellemi szinten érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy vajon "mit nem vesz be a gyomrunk". Jó tudni, hogy a Szűz napokon vágott haj tovább megőrzi szépségét és formáját, a most készített dauer szép hullámokat ad, és a hajfestés is sokáig tartós marad.