Heti horoszkóp 2005. április 4-10.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Kos (március 21. - április 20.)
Nemcsak, hogy nagyon vonzó leszel életednek ebben az időszakában, hanem szinte szétfeszítenek az energiák. Ez a kettő együtt nagyon veszélyes egyveleg tud lenni: hiszen akad majd jelentkező bőven, akivel megoszthatod ezt az óriási mennyiségű energiát. Ennek a legkézenfekvőbb módja a szerelem és szexualitás lehet, ám ügyelj arra, hogy könnyen megbánthatod párodat, ha már tartós kapcsolatban élsz.

Forrás: [origo]Bika (április 21. - május 20.)
Kibontakozóban lehet életedben egy titkos viszony, amely a munkahelyeden bontogatja szárnyait. Ennek a kapcsolatnak két hátulütője is lehet: egyrészt nagyon sok energiát igényel egy titkos viszony fenntartása, és alaposan megbonyolítja az életet. Másrészt pedig a munkahelyen nem tanácsos érzelmi életet élni, mert előbb vagy utóbb kihat a munka minőségére. Ráadásul mások élcelődésének céltáblájává válhatsz. Végül pedig azt is mondhatják, hogy azért nem teljesítesz megfelelően, mert nem is a munkádra figyelsz.

Forrás: [origo]Ikrek (május 21. - június 21.)
Különös helyzetbe kerülhetsz a következő napokban. Valaki, aki nagyon fontos számodra, de baráti érzelmekkel viszonyulsz hozzá, bevallja, hogy ő már többet is érez irántad. Nem nagyon tudsz mit kezdeni a kialakult helyzettel, hiszen nem akarod őt elveszíteni, de azt sem szeretnéd, hogy a szeretőd, vagy kedvesed legyen. Ennek a bonyodalomnak csak egy megoldási módja van: mégpedig az, ha nagyon diplomatikusan kezeled ezt a helyzetet. Emellett mondd ki azt, hogy szeretnéd ezt a barátságot megőrizni.

Forrás: [origo]Rák (június 22. - július 22.)
Munkád területén különös kettőség bontakozik ki. Egyrészt rendkívüli módon tisztában vagy azokkal a láthatatlan szálakkal, amelyek a körülötted lévő embereket mozgatják, másrészt pedig félsz felhasználni ezt az erőt a saját boldogulásod érdekében. Nem mersz jó megérzéseidre hallgatni, mert abban a pillanatban, amikor ezt megtennéd, megszólal benned a racionális éned, amely azt mondja neked, hogy már megint légvárakat építesz. Jó, ha tudod, hogy személyiséged egyik legnagyobb erőssége az intuitív látásmód, és ebben senki sem jobb nálad.

Forrás: [origo]Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Talán belső bizonytalanságaid adják az okot arra, hogy munkádban határozatlanná válj. Többen is megkritizálhatják a munkádat - teljesen alaptalanul - és ettől bizony rosszul érzed magad, hiszen nyilvánvaló igazságtalanság történt. Talán még az is megfogalmazódik benned, hogy nem érted a körülötted lévő világot, hiányolod belőle a tartást, a becsületességet, és a megalapozottságot. Úgy érezheted, hogy körülötted minden esetlegesen történik, és valójában egy nagy zűrzavar az élet. Ebben a látszólagos zűrzavarban pedig csak te magad jelenthetsz biztonságot saját magadnak.

Forrás: [origo]

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Most van itt az időszak, amikor kreativitásodat pénzzé változtathatod, és nem is kevés pénzzé. Nagyon jó ötleteid születnek, és mindenben azt látod most meg, hogy miként lehetne hatékonyabban, és jobban működtetni az életedet. Ezeket az erőket bizony érdemes lenne kihasználnod, hiszen jelentősen javíthatnak egzisztenciádon is. Ez konkrétan azt jelenti, hogy gondolataidat most nyugodtan tálalhatod feletteseid felé, hiszen jó fogadtatásban részesülnek, és jutalmat hoznak magukkal. Azért egy feladatod mégiscsak van: mégpedig az, hogy ne válj nagyon elbizakodottá.

Forrás: [origo]Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Ha megteheted, akkor ezekben a napokban tartózkodj minél többet családod körében. Most van itt az ideje annak, hogy megbeszéljétek közös ügyeiteket, talán egy-két vita is várható. Ezek a viták azonban nagyon jóízű beszélgetések részei lehetnek, tehát nem kártékonyak, hanem építő jellegűek. Ritka az olyan vita, amikor a felek nem vesznek össze egymással, hanem kompromisszumra jutnak. Az ilyen alkalmak erősítenek egy kapcsolatot, és hihetetlen összetartozás élménnyel járnak. Ebben az időszakban gyermekedet is jobban megérted, és saját gyermekkorod is eszedbe juthat.

Forrás: [origo]Skorpió (október 23. - november 21.)
Egy nagyon érdekes - és kétes kimenetelű - kalandba bonyolódhatsz ezekben a napokban. Meglehet, hogy elfelejtetted a híres és nagyon okos mondást, miszerint "házinyúlra nem lövünk". A te esetedben most baráti kapcsolatod alakulhat át szerelemmé, mégpedig szinte úgy, hogy észre sem veszed. Előfordulhat, hogy közösen szórakoztok, talán egy kicsit többet is isztok a kelleténél, aztán reggel arra ébredtek, hogy valahogyan közös ágyba kerültetek. Okulj a történteken, hiszen ezzel a viszonnyal valószínűleg semmit sem nyersz. Veszíteni annál inkább tudsz: egy igaz barátot.

Forrás: [origo]Nyilas (november 22. - december 21.)
Nosztalgikus hangulatban vagy, és egyre többet foglalkoztat származásod. Vagyis nagyon sokat gondolkodsz saját gyermekkorodon, és bizony a kellemes emlékeken kívül előkerülnek a fájdalmas momentumok, félelmek, rossz élmények is. Ezek nem véletlenül jutnak eszedbe: dolgod van velük, és feldolgozásra várnak. Ha meg tudod élni maximálisan mind a jó élmények, mind pedig a rosszak érzelmi tartalmát, akkor nagyot lépsz előre a személyiségfejlődésben, és kapcsolataid is rendeződhetnek. Tehát egy önismereti munka előtt állsz, ami sok energiaráfordítást igényel.

Forrás: [origo]Bak (december 22. - január 20.)
Nagyon kedves hangulatban vagy most, és ezt a kedvességet és jóindulatot elsősorban kedveseddel érezteted. Nem gyakran engeded meg magadnak, hogy elérzékenyülj, és kimutasd sebezhetőségedet és gyengeségedet. Most mégis olyan vagy, mint egy kiscica, aki a gazdija simogatására vár. Azonban észreveheted, hogy kedvesed nincs ráhangolódva erre a puha hízelkedésre, és türelme sincsen most ahhoz, hogy veled enyelegjen. Lehet, hogy kisebb gondja is nagyobb most ennél. Persze téged fájdalmasan érint, hogy szeretet igényedet nem tudod kielégíteni.

Forrás: [origo]Vízöntő (január 21. - február 19.)
A szokásosnál sokkal nagyobb igényed van arra, hogy elfogadjanak és szeressenek. Ezért aztán agresszív pillanataidban gátat szabsz annak, hogy dühöd és mérged csatornát találjon magának. Ennek eredményeképpen szervezetedben akár gyulladásos folyamatok is felléphetnek, amelyek nagyon kellemetlen tünetekkel járnak. Mindezt megelőzheted azzal, ha belátod, hogy nem attól szeretnek majd, hogy alkalmazkodsz mások igényeihez. Valamilyen értelmes kompromisszumra persze szükség van a hétköznapi élethez, de te sem vagy kevésbé fontos, mint a másik ember.

Forrás: [origo]Halak (február 20. - március 20.)
Valahol mélyen egy kissé sértődött vagy, és szeretnél elvonulni a világ szeme elől, elbújni otthonod magányába. Senkire és semmire sem vagy kíváncsi, hanem inkább egyedül lennél egy kicsit, élvezve azt, hogy nem kell törődnöd semmivel. Ha megteheted, akkor engedd meg magadnak ezt a fényűzést, és valóban ne csinálj semmi olyat, amit nem szeretsz, és terhedre van. Minden idődet szenteld magadnak, és szögezd le önmagad felé, hogy most te pihensz, és feltöltődsz. Hamarosan elmúlik majd befelé forduló lelkiállapotod, de ha ügyes vagy, akkor gazdagabban, energikusabban jöhetsz ki belőle.